Aung Szan Szú Csí 1945. június 19-én született a burmai (mianmari) Rangun (Yangon) városában. Édesapja Aung Szan, Burma történetének egyik legnagyobb tisztelettel övezett hőse, politikai és diplomáciai munkásságával elérte népének függetlenedését a brit Koronától. Az ország függetlenségét azonban nem érhette meg, 1947 júliusában merénylet áldozatává vált.
A mindössze két éves Szút és két fivérét az (indiai, majd nepáli nagykövet) édesanyjának egyedül kellett nevelnie. Anyja munkájának köszönhetően multikulturális környezetben nevelkedett, majd 1969-ben Oxfordban szerzett filozófiai, politológiai és közgazdaságtani tanulmányokból diplomát.
Három évig az ENSZ-ben dolgozott, ahol megismerkedett későbbi férjével, dr. Michael Arisszel, a tibeti kultúra angol származású kutatójával.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »