hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Soha nem tekertük vissza a kilométerórát

2013. 05. 30.
Érdemes-e manapság becsületesen vállalkozni? Galgóczi István, a Galgóczi Autó Kft. ügyvezető igazgatója szerint érdemes, de nem mindig könnyű. Vállalkozásukat a rendszerváltás idején néhány darab autóval kezdték, s fokozatosan jutottak el az évi mintegy 1,5 milliárd forintos forgalomhoz. A sikeres menedzsmentnek azonban számos összetevő egybehangolása a feltétele, és mindig alkalmazkodni kell az újabb és újabb piaci, technikai, társadalmi kihívásokhoz is.

Mezőgazdasági szakiskolát végzett, mégis kereskedő lett. Miért?

– Mindig nagyon szerettem az emberekkel beszélgetni, új kapcsolatokat kialakítani. Amikor eljön hozzánk egy méhész, egy tetőfedő, egy őstermelő vagy éppen egy szürkemarha-tenyésztő, rögtön betekintést kapok az életnek egy-egy olyan szegmensébe, amelyről egyébként nem sokat tudnék. Vásárlás közben az emberek elmondják gondjaikat, küzdelmeiket, s mivel sokszor hasonlóak a nehézségeink, könnyen megértjük egymást, jó ötleteket kapunk egymástól.  A siker pedig anyagiakban is mérhető.

Kell ehhez valami különleges képesség?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!