hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hétköznapi hősök
Amerikai történet

2013. 03. 21.
George, John, Robert, Harold és Edward Panzer egy családba születtek, mégis különböző családoknál nőttek fel. Történt mindez az 1920-as évek Amerikájában, a nagy gazdasági válság előtti években, amikor gyermekek ezrei kerültek az utcára, a Panzer fiúkhoz hasonlóan. Az árvaságra jutott fiatalok azonban nem törődtek bele addigi életük szűkös lehetőségeibe, s hatvan évvel később mindnyájan sikeres életpályára nézhettek vissza.

Volt, akiből milliomos üzletember, másokból orvos vagy éppen egy népes metodista gyülekezet pásztora lett, s házasságaikból összesen tizenegy gyermek született. Történetüket Bob Dotson, az NBC népszerű riportere dolgozta fel, aki 40 éves szakmai karrierje során azokat a hétköznapi embereket kutatta, akik saját harcukat megharcolva váltak pozitív példákká.

Nem mondhatnánk, hogy a Panzer fiúkat túlságosan elkényeztette volna az élet. A múlt század elején születtek, olyan korban, amikor megélhetés hiányában a bevándorlók gyermekeinek ezrei kerültek New York utcáira, és csak a Gyermekvédelmi Társaság aktivitásának köszönhető, hogy nem ott végezték.

A hároméves George Panzer, valamint idősebb testvérei mindnyájan hasonló helyzetbe kerültek, amikor Belgiumból bevándorolt édesapjuk 1922-ben váratlanul elhalálozott. Anyjuk, a német földről származó Márta egyedül nem tudott megbirkózni öt éhes száj táplálásának feladatával, s úgy döntött, hogy gyermekeit az utcára teszi. Itt találtak rájuk a Gyermekvédelmi Társaság emberei, akik más, utcáról összeszedett árvákkal együtt vonatra tették, és Amerika nyugati részére vitték őket, hátha ott befogadó családra találnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!