hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ahol a fényekre ébredsz
Interjú egy Mosztárban élő magyar lánnyal

2013. 01. 17.
Bajsz Viktória (becenevén már csak „Mosztár Viki”) a banki szférában dolgozott Budapesten, majd meglátta párjának szülővárosát, Mosztárt, és egy csapásra beleszeretett. Boszniába költözött, és talán ő ma a világon az a magyar, aki a legtöbbet tudja a városról. Kifaggattuk, milyen ez az ország.

Mit kell tudnunk erről az országról?

– Bosznia-Hercegovina csodaszép ország, Európa egyik legkülönösebb és kulturálisan legszínesebb régiója. Légvonalban alig hetven kilométerre van a déli határainktól, de sokan még most is azt hiszik, hogy háborús állapotok uralkodnak itt, pedig a harcoknak már tizenhét éve vége. Azóta a boszniai turizmus rohamosan fejlődik, hiszen látnivalókban nincs hiány. A híres mosztári Öreg híd, történelmi múzeumok, meseszerű hegyek, vízesések, jó minőségű, ám ingyenes utak, olcsó üzemanyag, az Adriai-tenger közelsége várja itt a látogatót. Vonzáskörzetében pedig Szarajevó és megannyi más város tárul elénk.

Ha Mosztárról beszélgetünk, akkor a délszláv háború mellett nem tudunk szó nélkül elmenni. A szerbek ezernégyzáz napig ostromolták, majd a horvátok akarták megszerezni a várost. Tizenötezer halott volt az „eredmény”, porig rombolt történelmi helyekkel, köztük az ötszáz éves Öreg híddal. Mennyire gyógyulnak a sebek?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!