hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A „szélhámos” embermentő
20 éve hunyt el Giorgio Perlasca

2012. 11. 14.
1987-ben egy idős magyar hölgy, Láng Éva néni Padovába utazott. Egy férfi után kutatott. Az után a hős után, akinek köszönhetően ő és bajtársai oly szép életkort érhettek meg. Hosszas keresgélés után akadtak csak rá. Az illető ekkorra már betöltötte a 77. életévét, és ismeretlenségben élt. Ezrek köszön­hették neki az életüket, de ezt nemhogy az állam vagy a barátai, de még a saját fia sem tudta. A hős neve: Giorgio Perlasca.

A budapesti Holokauszt Emlékközpont rendezésében október 29-én került sor Giorgio Perlasca emlékkötetének ünnepélyes bemutatójára, amelyen számos prominens személy tette tiszteletét. Megjelent és beszédet mondott Giorgio fia, Franco Perlasca is. A megjelenteket Maria Assunta Accili, Olaszország budapesti nagykövete köszöntötte; Prof. Dr. Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi pedig inspiráló beszédben méltatta az embermentőt.

Emlékiratainak nagy részét közvetlenül a második világháború után jegyezte le Perlasca, miután épségben sikerült hazatérnie Olaszországba. A dokumentumot hosszú időre elnyelte az íróasztalfiók, és csupán Lángné látogatása után került elő a porréteg alól. A hihetetlen életút ezek után már nem maradhatott a négy fal közé zárva: a hír gyorsan terjedt. A szerény úriember hamarosan kitüntetések sorát kapta; egymást követték a díját­adók és az emlékünnepségek.

De ki is ez a férfi, akinek üldözöttek tömegei köszönhetik életüket? Hogyan lett az egykori fasisztából a zsidók megmentője? Hogyan kötött ki Budapesten az az ember, aki korábban önkéntes katonaként szolgált Kelet-Afrikában, majd a spanyol polgárháború során Franco oldalán küzdött? Hogyan került ez a csendes, egyszerű olasz a budapesti spanyol követség élére, és miként mert szembeszállni a náci gyilkológépezettel?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!