hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jézus, hit és rock’n’roll
A legendás Petra zenészei újra Magyarországon

2012. 05. 24.
Nem csupán a vasfüggöny tudott több mint negyven éven át kitartani, egy pályafutás is képes felölelni ennyi időt, ráadásul töretlenül. A Petra együttes tagjai 1970-ben letették a virágos farmert és a füves cigit, a gitárjaikat és a dobokat viszont megtartották, így ők lettek a rockzene első keresztény művelői. A magyar közönség előtt is több ízben bemutatkoztak már, június elején pedig több városban is fellépnek: Veszprémben, Budapesten és Debrecenben. A Petra együttes alapító tagja, Greg X. Volz a Heteknek adott interjút.

Rendhagyó kérdés egy rendhagyó zenésznek: hogyan került kapcsolatba a kereszténységgel?

- Ez egy hosszú történet. Az 1960-as évek végén egy rock'n'roll-együttes tagja voltam. Hatalmas koncerteken játszottunk előzenekarként olyanok előtt, mint Janis Joplin, Chicago, BB King. Még szinte gyerekek voltunk, de már tíz­ezrek előtt játszottunk. Ebben az időben az egész banda együtt lakott egy nagy házban, aminek hét hálószobája volt, és a szó szoros értelmében hippiként éltünk: vegetáriánusok voltunk, keleti filozófiát tanultunk, és a szeretetben és a békében hittünk, csak éppen azt nem tudtuk, hogy kitől származik a béke. Találkoztunk egyszer egy idős német származású hölggyel, aki meghívott bennünket vacsorázni. Ekkor még nem tudtuk, hogy Isten szólt hozzá, hogy hívjon meg bennünket, mert rajta keresztül meg fogja változtatni az életünket. Nagyon kellemes volt a vacsora, utána a nappaliban a földön körbeültünk, éppen filozofálgattunk Istenről meg növényekről, amikor egyszer csak egy idős ember - vicces most ezt mondani, de húszévesen idősnek tűnt, olyan ötvenöt év körüli lehetett - belépett a lakásba, letette a kabátját, ránézett a mi hosszú hajú, furcsa külsejű csapatunkra, ahogy ott a földön ültünk, és szinte felkurjantott örömében: Dicsőség Istennek! Ahogy ezt kimondta, szinte megállt a levegő a szobában, senki nem szólalt meg, minden megállt. Elkezdte sorolni a dolgainkat, pontosan úgy, mint amikor Jézus találkozott a szamaritánus nővel a forrásnál, és megmondta neki: öt férjed volt, és akivel meg most élsz, az nem a férjed. Ahogy beszélt, egyre jobban bekerültünk abba, amit csak később értettünk meg, Jézus Krisztus jelenlétébe. Megragadta a figyelmünket, amikor azt mondta, hogy mi az utat keressük, ez az út pedig Jézus. Jézus az igazság. Jézus az élet. És senki nem tud az Atyához menni, csak Rajta keresztül. A szívem megértette, hogy ki igazából Jézus Krisztus, és elkezdtem zokogni, arcra estem, és csak zokogtam, és azt láttam, hogy a barátaim mind zokognak. Három órányi „szőnyegmosás" után az egész együttes átadta az életét Jézusnak. Mindenki megtért, akikkel együtt laktunk.

A Petra zenetörténelmet írt azzal, hogy házasította az evangélium üzenetét a rockzenével. Hogyan fogant meg ennek az ötlete?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!