hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy igazán exkluzív szalon

2012. 01. 19.
Lucia Iraci 2006-ban jótékony szépségápolási céllal alapította a Josephine Egyesületet. Elsődleges célja az volt, hogy a szépítkezést elérhetővé tegye a társadalom perifériájára szorult hölgyek számára, és segítséget nyújtson önértékelésük helyreállításában. Tavaly „nőnapi ajándékként" nyitotta meg kapuit Párizsban az első „társadalmi célú" szépségszalon.

Lucia Iraci nővérének, Josephine-nek köszönheti, hogy tizenhat évesen közelebbről is megismerkedhetett a fodrászat művészetével. Bár elmondása szerint gyerekkorában nem fésülgette a babáit, és azt is utálta, amikor az ő haját igazgatták, mégis úgy döntött, hogy testvére útját követi, és kitanulja a fodrászszakmát. Ami végzetes balesetnek tűnt, végül örök szenvedély lett számára. A képesítés megszerzése után Lucia visszatért szülő­hazájába, Olaszországba, ahol fodrászszalont nyitott, majd később visszaköltözött Franciaországba. Tehetségének köszönhetően rövid időn belül nagy sikereket ért el, olyan legendás neveknek dolgozott, mint Yves Saint Laurent, Bettina Rheims vagy Peter Lindbergh.

Lucia Iraci húsz éven át profi stúdiófodrászként tevékenykedett, magazinoknak dolgozott, és divatbemutatókra készített fel modelleket. 2000-ben régi álma teljesült: megnyitotta saját szalonját Párizs egyik legelegánsabb negyedében. Szilárd meggyőződése volt, hogy az önértékelés és a külső megjelenés szorosan összefügg egymással, és mélyen megdöbbentette a felismerés, hogy a társadalom legszegényebb rétegének 80 százaléka nő. Így a bajba jutott hölgyek megsegítése érdekében 2006-ban létrehozta a nővéréről elnevezett Josephine karitatív egyesületet. „A divat és a könnyedség világában egyre inkább kutatni kezdtem, mi is az én utam igazából. Segíteni akartam. Tudom, hogy egyes hölgyeknek mekkora nehézséget jelent, hogy foglalkozni tudjanak magukkal, hiszen Franciaországban a hajvágás szinte luxusnak számít. A szépségápolás hasztalannak tűnhet, de fontos tudatosítani, hogy szoros kapcsolatban áll belső emberünk kiegyensúlyozottságával és helyes önértékelésünkkel" - vallja Iraci, az egyesület elnöke.

Az egyesület 2011-ben ért első révébe: Párizs 18. kerületében, a Montmartre-on, megnyitotta 120 négyzetméteres társadalmi és jótékony célú szépségszalonját, ahol a tartósan munkanélküli és szociálisan bajba jutott hölgyek hétfőtől péntekig több ízben is szépülhetnek. Fodrász, kozmetikus, sminkes, manikűrös, masszőr, stílustanácsadó áll a szépülni vágyók rendelkezésére, mindössze 3 euró­ért. És ezzel még nem merült ki a teljes szolgáltatási paletta: az állásinterjúra vagy más fontos eseményre hivatalos hölgyek ruhát is kölcsönözhetnek a szalon és az egyesület jóvoltából.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!