hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hollywood Kleopátrája

2011. 03. 25.
Elisabeth Taylor az egyik legnagyobb klasszikus filmdíva volt, aki a hidegháborús világ megosztottságát szerepei és az általuk felidézett atmoszféra segítségével egy kicsit oldani tudta. Emlékezetes filmekben nyújtott alakításaival csak a nyilvánosság előtt zajló magánélete tudott versenyre kelni. Az angol királynő által lovagi rangra emelt színésznőnek most szerdán Los Angelesben hetvenkilenc évesen állt meg a szíve.

Pálfy Gyula

A mából nézve meglepő, a hatvanas-hetvenes években legalábbis érdekes jelenség volt, hogy miközben kölcsönösen atomrakéták irányultak az ellenfelek nagyvárosaira, a kultúra olyan termékei, mint a balett, a komolyzene és mindenekelőtt a film viszonylag simán átjutott az ideológiai ellenfél területére. Mi több, nem kevés alkotás szakmai és közönségsikert egyaránt aratott. Neves nyugati filmfesztiválokon például nem ódzkodtak kitüntetni - és sokszor megkönnyezni - oly jelentős szovjet filmeket, mint a Ballada a katonáról vagy a Szállnak a darvak  (és Jancsó Miklós vagy Makk Károly is elismert filmesnek számított). Minálunk ez alatt az Orion űrhajó vagy a Minden lében két kanál feszegette kissé a nyugatra nyíló ajtókat. Meg olyan egyéniségek, mint Marcello Mastroianni, Belmondo, Alain Delon vagy Sophia Loren, valamint Gina Lollobrigida. Az angol és amerikai színészek játéka (kis fáziskéséssel; talán gyanúsabbak voltak) is eljutott hozzánk. Paul Newman vagy Charles Bronson világító kék szeme, Henry Fonda ravaszkás rókaképe, Richard Burton markáns álla és - a sokak által legszebbnek tartott - Liz Taylor egész megjelenése valamit elhozott a vasfüggönyön túlról nekünk (és a szüleinknek), ami kicsit oldotta a légkört, és legalább egy-egy mozinyi időre valami más valóságba engedett bepillantást, mint amivel körül voltunk véve.

Liz Taylor amerikai szülők gyermekeként Angliában született. Családja a háború miatt visszaköltözött az USA-ba, ahol a mama elhatározta: sztárt farag a szép arcú kisleányából. Az ambiciózus asszony a legnevesebb stúdióknál házalt csemetéjével, aki lovas és kutyás (pl. Lassie hazatér), de mindenképp szívmelengető történetekben iratkozott be a gyereksztárok közé.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!