hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gonoszkodás sok pénzért
Csúnya bácsik

2010. 05. 14.
Forró váltásban érkeznek hazánkba a speed/thrash metal műfajalapító zenekarai, melyeknek közös üzenete a bibliai világnézet lejáratása és a misztikus, illetve perverz életérzések közvetítése. Tagjaik neveltetésében szinte kivétel nélkül szerepet kapott valamilyen vallási elem, amely a későbbiekben nyílt színi lázadásuk egyik hivatkozási alapjává vált, vagy éppen fiatalok millióinak fejében keverte össze a mennyet a pokollal - nem csekély bevételt generálva.

1981-ben történt, hogy egy híres dán dzsessz-zenész családból származó, tizennyolc éves hivatásos teniszjátékos fiatalember, Lars Ulrich hirdetést adott fel egy Los Angeles-i lapban, mely szerint „dobos keres más metálzenészeket, hogy együtt nyomjuk az Iron Maidennel". Hirdetésére jelentkezett is James Hetfield énekes gitáros, kinek édesanyja énekesnőként az opera világában mozgott otthonosan. Het­fieldet szülei az önmegváltást hirdető, szentháromság-tagadó szekta, a Keresztény Tudomány hitelvei szerint nevelték. A kis James számára mégis a legnagyobb lelki törést az okozta, hogy a vallásukhoz bigott módon ragaszkodó szülei az orvosokat és az orvosságokat egészen anyja rákban bekövetkezett haláláig fanatikusan elutasították. A Keresztény Tudománnyal végleg szakítva Hetfield a brit heavy metal újhulláma felé fordult, és gitárt ragadott kezébe.

Ulrich és Hetfield egy night-clubban akadtak újdonsült basszusgitárosukra, Cliff Burtonre, aki gyerekkorában még zongoraleckéket vett ugyan, ám érdeklődése a klasszikus zenéről a heavy metal irányába terelődött bátyja korai halálát követően. A tragédiát feldolgozandó napi hat órát gyakorolt basszusgitárján egészen a professzionális szintig. Így klasszikus zenei műveltségét felhasználva döntő szerephez jutott a Metallica zenéjének harmonizálásában.

Bandájuk első gitárosa, Dave Mustaine jehovista családban nőtt fel. Neveltetése elleni lázadásként a nyolcvanas évek elején csatlakozott a Metallicához, ám, mivel a velük eltöltött két év alatt több alkalommal is az állandósuló drog- és alkoholproblémái miatt összetűzésbe kerültek, kénytelenek voltak megválni tőle. Frissen alakuló bandájába, a Megadeth-be bevette David Warren Ellefsont, egy minnesotai keresztény családból származó basszusgitárost - aki gyermekéveiben még szaxofonon kísérletezgetett - és Chris Poland dzsesszgitárost.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!