hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Út a pokolba
Hazánkban turnézik az AC/DC

2009. 03. 20.
Az ausztrál AC/DC 200 millió eladott lemezével minden idők egyik legsikeresebb együttesévé lépett elő Malcolm Young „másodhegedűs” és pénzügyi agytröszt jóvoltából. 35 éves pályafutásuk során súlyos árat fizettek azért, hogy a tini lázadó glam rock bandából a sátánizmussal kacérkodó heavy metal sztárzenekarrá váljanak.

A nyolcgyermekes Young család még a hatvanas években költözött át Skóciából Ausztráliába. Angus 5 évesen kezdett gitározgatni, az AC/DC-t (Egyenáram/váltóáram) 18 évesen bátyjával, Malcolmmal alapították meg a hetvenes évek elején. A klasszikus felállás szerint Angus lett a zenekar showmanje, Malcolm pedig az „agya". Angus ugyanis egy rakás jelmezzel (Pókembertől a gorillán át Zorróig) kísérletezte ki az azóta védjegyévé vált „ördögi iskolásfiú" imázsát. Így koncertjeiken az iskolai egyenruháját ördögszarvval egészítette ki, a gitárstílusára legnagyobb hatást gyakorló Chuck Berrytől pedig elleste annak „kacsajárását". Malcolm viszont egymaga dönthetett arról, hogy mikor és hol lépjenek fel, mikor adjanak ki albumot, és mikor találkozzanak a média képviselőivel.

Bon Scott énekes csatlakozásáig lecseréltek mindjárt négy dobost és három basszusgitárost. Scott szintén gyerekkorában költözött át családjával Skóciából. 15 évesen kicsapták iskolájából, majd közel egy évet a fiatalkorúak börtönében kellett töltenie lopásért. Ezt követően az ausztrál hadseregbe kívánt jelentkezni, ám onnan is elutasították szociális összeférhetetlensége miatt. Az AC/DC-hez való csatlakozása előtt postásként és kamionpakolóként dolgozott.

Első nagylemezüket 1975-ben jelentették meg, stílszerűen High Voltage (Nagyfeszültség) címmel, melyből 3 millió fogyott el világszerte. Dalaik eleinte tinédzserkori lázadásról szóltak, és a rock'n'rollt bálványozták, ám a Let There Be Rock (Legyen rock) című albumuk már előrevetítette a Highway to Hell (Országút a Pokolba) későbbi keresztény értékek elleni lázadását. A címadó dal klipjében Scott egy pulpitusról prédikálja a teremtés történetét egy templomban: „Legyen világosság, és lőn világosság / Legyen hang, és lőn hang / Legyenek dobok, és lőnek dobok / Legyen gitár, és lőn gitár / És legyen rock." Egy másik számukban, a Hell Ain't A Bad Place To Be-ben pedig a dalszerző Scott bevallása szerint, egy ledér nő „hozta ki a benne lakó ördögöt", aminek következtében, az ő logikája szerint a „pokol nem is lehet olyan rossz hely, mint inkább mennyei".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!