hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Baader–Meinhof komplexus

2008. 12. 03.
Hamarosan hazánkban is vetítik A Baader-Meinhof komplexus című Uli Edel-filmet. A két és fél órás mozi a második világháború utáni német történelem egyik legválságosabb időszakát mutatja be, amikor is elsősorban a Vörös Hadsereg Frakció elnevezésű szélsőbaloldali terrorszervezet hajtott végre rendszeresen politikai indíttatású merényleteket. Máig nyitott kérdés, hogy kik voltak azok a harmincas éveikben járó fiatalok, akik a kelet-európaiak számára irigyelt és vágyott nyugati társadalmat erőszakkal akarták megdönteni.

A nyugat-németországi terrorizmus gyökereinek megértéséhez az 1967–68-as
diákmegmozdulásokig kell visszamennünk az időben. A második világháború után a
nyugati világban felnövő nemzedék megcsömörlött a fogyasztói társadalom
ellentmondásaitól, és elutasította szülei gondolkozásmódját, amely első­sor­ban
az anyagi javak megszerzésére irányult. A nyugati fiatalok többsége Ho Shi Minh
és Che Guevara forradalmi eszméit tette magáévá, akik marxista alapokon a
rendszerrel szembeni fegyveres harcot is elfogadhatónak tartották. Olyan
filozófusok befolyásolták gondolkozásmódjukat, mint az anarchista Antonio
Gramsci vagy Herbert Marcuse, akik kritikával illették mind a kapitalista, mind
a kommunista államberendezkedést, mint amelyek a vágyak manipulálásával teszik
„egydimenzióssá” és nyomják el az embereket.

A ’60-as évek második felére a másként gondolkodó fiatalok már kőkeményen
bírálták a háború utáni német politikát, kipellengérezve annak visszásságait.
NATO- és kapitalizmus­ellenes jelszavakat kreáltak, és követelték a rendszer
szociáldemokrata típusú átalakítását. Különösön fel­erősödtek a tiltakozások,
amikor az SDP (Német Szociáldemokrata Párt) és a Keresztény Demokrata Unió (CDU)
nagykoalíciót alkotott, és Kurt Georg Kiesinger személyében egy volt náci
párttag lett a kancellár. Az első összecsapások az iráni sah 1967-es nyári
látogatásakor történtek. A berlini Operaház előtti tüntetés végén egy diák,
Benno Ohnesorg holtan maradt az utcán. Egy rendőr lőtte le. A diáklázadás
folytatódott, és csak egy újabb lövés tudta megállítani. Ekkor azonban az a Rudi
Dutschke maradt holtan, aki a másként gondolkodó német diákok emblematikus
vezetője volt. Állítólag egy szélsőjobboldali merénylő golyója végzett vele.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!