hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pálfordulat a rockpapánál

2008. 02. 20.
Alice Cooper, az úgynevezett sokk-rock műfaj megalapítója immáron a hatodik x-ébe lépett. Cooper negyven éven keresztül sikeresen lovagolta meg a különböző zenei divathullámokat, huszonöt albuma közül minden évtizedre jutott egy-egy, amely az eladási listák élén landolt. A sokk-rocker, aki külsejével, horror show-ival harminc éven át borzolta a közvéleményt, rajongói legnagyobb meglepetésére a The Last Temptation (Az utolsó kísértés) albumával egész eddigi pályafutását egy huszárvágással felülbírálta.



Alice Cooper 60 éves

Alice Cooper Vincent Damon Furnier néven látta meg a napvilágot 1948. február
4-én Detroitban. Nagyapja, Thurman Sylvester Furnier apostoli, apja pedig
presbiteri tisztséget töltött be a mormon vallásban. Egy gyermekkori
betegségsorozatot követően (egyes források szerint kóros nemi
differencializálódás, mások szerint „csupán” mentális problémák) Phoenixbe
költözött a család. Első zenekarát, a The Spiderst (Pókok) 1965-ben alapította,
majd három évvel később, egy Ouija-táblás szeánszot követően felvette egy 17.
századi hímnős boszorkány nevét, mivel meg volt győződve arról, hogy ő nem lehet
más, mint Alice Cooper reinkarnációja.

Mivel a zenekarban mindnyájan (Cooper, Buxton és Dunaway) művészeti hallgatók
voltak ez idő tájt, stílusjegyeik kialakításában nagy hatást gyakorolt rájuk a
szürrealizmus és Salvador Dalí személye. Bizarr megjelenésük felkeltette Frank
Zappa érdeklődését is, és három lemez erejéig leszerződtette őket. 1969-es első
lemezük, a Pretties For You nagy bukás volt. A megjelenést követő koncerten
azonban a közönség soraiba „reptetett” csirkét a közönség rövid időn belül
darabokra tépte, s az esetet a média is felkapta, megfogant benne a sokk-rock
műfajának kitörési lehetősége. A hímnős megjelenés és a nekrofíliás szövegvilág
rövidesen egy villamosszékkel, egy boakígyóval és egy véres babák darabolására
szolgáló baltával egészült ki a színpadon. A nagysikerű Billion Dollar Babies
című album megjelenését követően Glen Buxton egészségügyi problémák miatt
kiszállt a zenekarból. Speciális színpadi showeffektjeiket, mint például a
Coopert lenyakazó guillotine-t ekkorra már maga az okkultista mágus James Randi
tervezte. Szürrealitásának elismeréseként pedig Salvador Dalí elkészítette Alice
Cooper agyának hologramja című portréját, melyet a St. Petersburg-i Dalí
Múzeumban állítottak ki.

1975-ben jelentette meg horrorisztikus szólóalbumát, a Steven nevű kisfiú
rémálmát megzenésítő Welcome To My Nightmare-t, melynek színpadi s majdan
filmadaptációjában Odüsszeuszhoz hasonlóan egy óriási küklopsz, arctalan démonok
és csontvázak ellen küzd. A produkció a nagy sikerű tévébemutatót követően
kultuszmozivá vált. A show-val párhuzamosan beindította a Hollywoodi Vámpírok
névre hallgató kocsmáját, majd 1976-ban feleségül vette Sheryl Goddard-ot,
koreográfus-táncosnőjét, akitől három gyermeke született. Egy évre rá, az Alice
Cooper a pokolba tart és a Lace and Whiskey című albumok koncertturnéját
követően kórházba szállították, hogy alkoholizmusát kezeljék. Szanatóriumi
élményeit a From The Inside lemezen összegezte.

1983-ban, a DaDa felvételeit követően ismét kezeltetnie kellett italfüggését,
házassága pedig mélypontra jutott. Egy év zenei szünetet követően először
elvállalta egy huszadrangú spanyol horrorfilm, a Szörnykutya főszerepét, majd
1986-ban zenét komponált a Péntek 13 pszichothriller hatodik részéhez, végül
epizódszerephez jutott John Carpenter Sötétség fejedelme című horrormozijában.

Zenei karrierjét, a glamhullámot meglovagolva és kígyószemmaszkját lemosva,
Trash (Szemét) című albumával újította meg 1989-ben, melynek Poison (Méreg) című
dala ismét a slágerlisták élén landolt. Ezt követően, mint Freddy Krueger
keresztapja tűnt fel a Rémálom az Elm utcában, a Freddy halála című epizódban.

A sokak számára máig kérdőjeles fordulatot Heródes szerepe hozta el számára
1996-ban egy Jézus Krisztus szupersztár forgatáson. Ezt követően röppent fel a
hír, hogy Alice Cooper valamiképpen megváltozott… „Végignéztem, ahogy sok
barátom, Jimi Hendrix, Jim Morrison, Janis Joplin belehalt abba, ahogyan megéli
imidzsét. Én nem akartam a pokolra kerülni.” Keresztény újjászületését követően
24 (!) éven át tartó alkoholizmusának egy csapásra vége szakadt, családi élete
pedig helyreállt. Frissen megtapasztalt hitét ízlelgetve kiadta a The Last
Temptation című albumot, melyhez az alábbi magyarázatot fűzte: „A From The
Inside az alkoholizmusom története volt, a The Last Temptation viszont a
kísértésekről szól, amelyek egy srácot érnek egy pénzéhes show-manen keresztül:
szex, csajok, pénz, hírnév. Megpróbáltam rávilágítani arra, mit is állít
Hollywood: ha tizenöt éves vagy, és még nem feküdtél le senkivel, nem bulizol
egész nap, akkor valami baj van veled. Ez a lehető legrosszabb üzenet a srácok
felé! És mindezt miért? Mert ez csinál pénzt! Lemezem üzenete viszont ez: Ne
vedd meg ezeket, mert nincs szükséged rá! És pont akkor vagy hős, ha nem veszed
meg… ”

Zenéjében, színpadi megjelenésében ugyan továbbra sem mutat követendő mintát,
ugyanakkor karitatív tevékenysége mindenképpen elismerésre méltó. 2004 májusában
a keresztény Grand Canyon Művészeti Egyetem díszdoktorává avatták,
konzervatívként pedig részt vett Bush elnök kampányában. Alapítványa, a Solid
Rock (avagy a Stabil Kő) Alapítvány egy hatezer négyzetméteres
tinédzser-szabadidőközpontot adott át a Grand Canyon Egyetem területén, a
célból, hogy „a srácok ne gangekbe verődve öljék egymást”. A hárommillió
dolláros épületkomplexum helyet biztosít többek között egy hangstúdiónak, egy
kosárpályának, egy kávéháznak és egy koncertteremnek is. Alice az elmúlt években
megjelent industrial elemekkel operáló „social-fiction” albumain többé nem a
bűnös életvitelt népszerűsíti, hanem a bűnt és annak társadalmi következményeit
a maga brutalitásában ábrázolja. Zenei küldetését pedig az alábbiak szerint
összegezte hatvanadik születésnapján: „Elsősorban sze-kuláris rockot játszom.
Nem érzek késztetést arra, hogy gospelt játszszak. Akiket ismerek a zenei
világban, azok pontosan tudják, hogy a Sátán nem mítosz, hanem egy valóságos
személy. A feladatom tehát az, hogy mindenkit óva intsek a Sátántól!”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!