hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Chaplin
Az abszolút művész

2006. 12. 19.
Keménykalap, sétapálca, kis bajusz és kacsázó járás: az örök „kisembert” megformázó Chaplin. A némafilm koronázatlan királya óriási sikert és hatalmas bevételt aratott az egyszerű karakterrel, sokan azonban nem is sejtik, hogy a komikus a maga módján mekkora segítséget nyújtott a háború sújtotta Európa számára. A nagy nevettetőnek, akinek halála évfordulója éppen karácsonyra esik, egész pályáját fémjelzi Hitlerrel való nyílt szembefordulása.

C harles Spencer Chaplin tehetséges varietéénekes szülők sarjaként látta meg
a napvilágot 1889-ben Angliában, ám szülei hamar elváltak, és őt és
féltestvérét, Sydney-t édesanyja nevelte. Az énekesnő tehetségének köszönhetően
eleinte még jómódban élt a család, ám elhúzódó betegeskedése miatt búcsút
kellett intenie a rivaldafénynek. A nyomorúságok idején Isten felé fordult, és a
protestáns Christ Church közösségbe kezdett járni. Nagy hatással volt rá az
evangélium, ami a fiaiban is maradandó nyomot hagyott.

A gyerekek többször menhelyre és árvaházba kerültek, mivel édesanyjuk idegeit
kikezdték a bizonytalan életkörülmények és az alultápláltság, így a kis
csavargók életérzéseit Charlie korán megtapasztalta. Nyolcévesen már abbahagyta
tanulmányait, és táncolással keresett pénzt, ám kis idő múlva asztmás lett, és
hónapokra ágynak dőlt. Betegsége alatt édesanyja az ablak elé ülve eljátszotta
neki, mi történik az utcán. Bár gyerekkorában volt újságárus, nyomdász,
játékkészítő, üvegfúvó, kifutófiú, mindvégig egy cél lebegett a szemei előtt: a
színház. Alig múlt tizenkét éves, és álma valóra vált, két évet még
hozzáfüllentett a korához, és megnyílt előtte a színészi pálya.

Karrierje Amerikában bontakozott ki. A Keystone Stúdió a jó nevű színész
felvételével maga sem tudta, hogy gyémántra lelt: az ifjú Chaplin életre hívta a
kis csavargót, akit a közönség azonnal a szívébe zárt. Filmjeiben mesterien
ötvözte a tragikumot a komikummal, ez egyedülálló ismérve lett műveinek.
Nemsokára maga írta, rendezte és játszotta a filmjeit, sőt a zenét is ő
szerezte, és a többi szereplőnek is ő tanította be a szerepeket. Pantomimjátéka
azóta is színészi kihívás – egyszerű, természetesnek tűnő táncmozdulatait sok
gyakorlás után sem könnyű utánozni.

A filmek sikere mellett a bevétele is nőtt, majd barátaival saját filmstúdiót
alapított, hogy megtörjék a készülődő filmipari kartell uralmát. Tervük
sikerült, és hatalmas bevételre tettek szert. Édesanyjáról bőkezűen gondoskodott
haláláig, aki örült a sikerének, de boldogabb lett volna, ha Charlie a művészlét
helyett Isten szolgálatába áll.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!