hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Baljós árnyak komponistája

2006. 09. 27.
Kés a vízben, Iszonyat, Vámpírok bálja, Őrület, A halál és a lányka, A kilencedik kapu. Nem egy kültelki videotéka B-kategóriás horrorkínálatáról van szó, hanem Roman Polanski filmjeiről, akit sokan a ma élő egyik legnagyobb filmrendezőnek tartanak. Az európai szakma Polanskinak a teljes filmtörténelemre gyakorolt hatását nemsokára Varsóban ismeri el az Európai Akadémia életműdíjának átadásával.



Jelenet A zongorista című filmből

A Polanski személyét övező tiszteletet és várakozást jól érzékelteti, ahogyan
pár napja Budapestre várták – végül is hiába. A rendező egyik főműve, a Vámpírok
bálja magyarországi színpadra állításáról ejtett volna szót, melynek szerepeiért
a hírek szerint máris komoly könyöklés indult vagy ötszáz énekes és színész
jelentkezésével. A világhírű filmes távollétének valószínűleg köztörvényes oka
van: tarthatott attól, hogy esetleg kiadják az Egyesült Államok hatóságainak,
ahol 1977 óta körözés alatt áll – egy tizenhárom éves kislány megrontása miatt.


A ma már elsősorban Európában ünnepelt formabontó művész meg az erkölcsi
botrányokkal és döbbenetes tragédiákkal terhelt hetvenhárom éves öregúr mintha
két, gondosan külön kezelendő témaként jelenne meg a médiában. Mondhatnánk
persze nagyvonalúan, hogy Polanski élete és filmjeinek üzenete nem más, mint
pontos lenyomata a huszadik század nyomorúságainak. Így a személyiségrajza
jótékonyan semleges lenne, elfedve az egyéni döntések és a személyes felelősség
súlyát. Ehelyett inkább az alkotó életének és műveinek egymásra hatását
szeretnénk látni.



Roman Polanski  Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!