De úgy látszik, még mindig nem eléggé. A kormány köreiben, főként kommunikációs stábjában a jelek szerint komolyan számításba vették, hogy e hónap 17-én az Európai Parlament plenáris ülésen tárgyal a magyar alkotmányosság helyzetéről - különös tekintettel a negyedik alkotmánymódosításra -, és ebből az alkalomból a világsajtó megint sokat foglalkozik majd az orbánizmus természetével. Ezekből a tudósításokból és állásfoglalásokból pedig még akkor is sok minden átszivárog a hazai nyilvánosságba, ha a közmédia és a kormányközeli orgánumok várhatóan igyekeznek lekicsinyelni azok jelentőségét. Ezért már meg is kezdődött olyan narratívák kidolgozása, amelyek azt bizonygatják, hogy Magyarországot alaptalanul, és legfőképp a külföldi pártharcok lecsapódásaként fogják „megtámadni” Strasbourgban.
Navracsics Tibornak jutott az a hálátlan feladat, hogy az aggálytalan jobboldali törzstábor tagjait egy sajátos összeesküvés-elmélettel a valóság rovására kielégítse. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint egy évvel az Európai Parlament, és öt hónappal a németországi választások előtt az európai baloldal minden eszközt felhasznál, hogy Magyarországon keresztül bírálja az európai jobboldalt. Sőt, mi több: a Magyarország(!) ellen tapasztalható hangulatkeltés visszavezethető a német választási kampányra; óhatatlanul bekerülhetünk „a német belpolitika középpontjába”, mert az ottani média egy része netán azért foglakozik kiemelten Magyarországgal, hogy „addig se kelljen saját országa problémáival törődnie”.
Nos, erre az aránytévesztésre szokta volt a népnyelv azt mondani, hogy köhög a bolha. Persze, Navracsics jól tudja, hogy a világsajtó nem folyamodik semmiféle elterelő manőverhez annak érdekében, hogy ne kelljen az európai vagy a német politikai problémákkal szembenéznie. Mégpedig azért nem, mert éppen abban látja elsőrendű feladatát, hogy azokat minél alaposabban feltárja, kielemezze, vagyis megismertesse közönségével. Ez a publikum pedig igencsak meglepődne, ha a mondjuk a CDU és az SPD szembenállásának aktuális fejleményei helyett a magyar belpolitikai helyzetről tudósítanák – ezt az abszurditást nem is érdemes taglalni. Navracsicsnak azzal nemkülönben tisztában kell lennie, hogy az európai média már csak azért sem „Magyarországon keresztül bírálja a jobboldalt”, mert egyrészt a mi viszonyaink politikai súlya ehhez kevés volna, másrészt a magyar kormány viselt dolgainak elutasításában a jobboldal – és kivált a német – prominensei osztoznak a baloldaliakkal. Maga Angela Merkel kancellár Orbán Viktor legutóbbi berlini látogatása során egyértelműen kifejezte aggodalmát aziránt, hogy a magyar parlamenti többség visszaél a hatalmával; kormánya nem egy tisztségviselője pedig konkrétan kifogásolta az alkotmányos jogállam garanciáinak leépítését. De a bajor keresztényszocialisták – akik Merkeltől is jobbra állnak – úgyszintén több ízben kifejezték, hogy elfogadhatatlannak tartják Orbán „antidemokratikus lépéseit”; Markus Ferber, az Európai Parlament CSU-frakciójának vezetője épp a napokban nyilatkozott erről. Tehát a német baloldal semmi hozadékot sem várhatna attól, ha választási csatába menne ezzel a témával – egyébként az ottani választókat sokkal inkább az érdekli, milyen álláspontra helyezkednek pártjaik például a dél-európai gazdasági krízis kezelésében; vagyis mekkora anyagi áldozatot rónak a német adófizetőkre.
2013. 04. 12. (XVII/15)
