hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Duális erőtér

2013. 01. 31.
Hogyan lehetséges, hogy egy komoly kormányzat január végéig sem képes megjelölni, ki tölti majd be alig több mint egy hónap múlva a jegybank elnöki posztját? Miután minálunk most így áll a dolog, tudomásul kell vennünk, hogy Magyarországot bizony komolytalanul kormányozzák. Holott akár már hetekkel ezelőtt nyilvánosságra kellett volna hozni a Nemzeti Bank új irányítójának nevét – mindenekelőtt azért, hogy vége legyen a forint árfolyamára nem éppen kedvező hatású bizonytalanságnak.

Tudniillik, amióta felröppent a hír, miszerint valószínűleg Orbán Viktor kedvenc nemzetgazdasági miniszterének személyében tisztelhetjük a bankelnöki szék várományosát, azóta a magyar fizetőeszköz folyamatos gyengülésbe kezdett. Matolcsy Györgyöt ugyanis felettébb veszélyesnek tekinti a jegybank élén a nemzetközi pénzpiac – nem mellesleg jelenlegi pozíciójában is annak tartja. Az unortodox gazdaságpolitika atyjának eddig már több ízben „sikerült” padlóra vinnie a forintot, ezért hát nem várnak tőle mást akkor sem, ha megkapná kinevezését a Nemzeti Bank élé­re. És ehhez a várakozáshoz még csak nem is kellettek legújabb elképesztő kijelentései; elegendő volt annak puszta feltételezése is, hogy Orbán benne látja azt az embert, aki a jegybankot végre-valahára a kormánypolitika szolgálatába fogja állítani.

Ám Matolcsy semmit nem szeret a véletlenre bízni; hát úgy gondolta, épp most jött el az ideje, hogy minden­esetre keresetlen megjegyzést tegyen a forint ez idáig – úgymond – helytelenül erősen tartott árfolyamára; amivel persze tudtára adta ország-világnak: neki bizony másféle monetáris elképzelései vannak. Mire két nap leforgása alatt jócskán zuhant az árfolyam: az euró kis híján elérte a 300-as szintet. Igaz, maga Orbán Viktor intett minket nemrég, hogy a forint már rövid távon is hektikusan viselkedhet – mintha tudta volna, mire készül Matolcsy… 

Nehezen hihető, hogy a nemzetgazdasági miniszter nem gondolta meg, milyen következményei lesznek, ha elárulja a kívánatos árfolyampolitikáról vallott nézeteit. Meglehet, azért szeretne olcsóbb forintot, hogy így mozdítsa elő az exportot, hiszen az adott helyzetben egyedül a kivitel növekedésével remélheti ellensúlyozni a gazdasági recesszió csapásait. Csakhogy az exportlehetőségek nem kizárólag az árfolyam függvényében alakulnak; sokkal meghatározóbb a felvevőpiacok kereslete. A magyar termékek túlnyomó hányadát a német rendelések viszik el – viszont a német gazdaság növekedési előrejelzései a vártnál rosszabbak lettek, és ez a tény akkor sem kedvez nekünk, ha vásárlóink többet kaphatnának a pénzükért.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!