A baj azonban az, hogy Orbán nem mond igazat. Nem akkor, amikor kizárja a lényegi korrekció lehetőségét, hanem akkor, amikor azt állítja, hogy gazdaságpolitikája működik. Igaz, ugyancsak Lovasberényben ő maga közölte, továbbra sem kell adni a szavaira, mert csak a tettei számítanak. Ám e megejtő beismerés ellenére is kénytelenek vagyunk komolyan venni mindazt, amit a parlament plénumán előad, mert ellenkező esetben nem maradna más választásunk, mint minden szinten negligálni a miniszterelnöki mondandót; vagyis Orbán Viktort értelmetlen volna meghallgatni, kommentálni avagy idézni. Ha végiggondolta ezt a vallomásából fakadó, egyszerű logikai következtetést, értelemszerűen egyszersmind le is kellett volna mondania a pozíciójáról. Mivel azonban ez nem történt meg, kénytelenek vagyunk odafigyelni legalább azokra a kinyilatkoztatásaira, amelyek bízvást egyenértékűek a tettekkel: láthattuk például, hogy miközben a parlamenti pulpitusról ecsetelte az ország védelmében hozandó intézkedéseket, a pesti értéktőzsde száz pontot esett. Ez pedig komoly tett – fájdalom, a piac mégiscsak elhitte mindazt, amit mondott. Kivéve persze azt a magabiztos állítását, miszerint a gazdaságpolitika működik.
Mert napnál világosabb, hogy nem működik: a statisztikai adatok és a szakértői elemzések egyöntetűen felhívják a figyelmet a gazdaság vészes lefagyására. Ám a kormányfő túllép az egzakt világon, fumigálja a tényeket; az ő számára nem léteznek azok a szakmai argumentumok, amelyek nemhogy nem támasztják alá nagyralátó vízióit, hanem egyenesen rácáfolnak a realitásukra. Nem érdeklik a józan ellenvetések, és nem hajlandó figyelembe venni még a saját apparátusai által kibocsátott vészjelzéseket sem.
Aktuális példája ennek a szándékoltan szemellenzős szemléletnek, ami most a devizahitelek végtörlesztési lehetőségének bejelentése körül történt. Múlt pénteken a Fidesz frakcióvezetője úgy állította be a dolgot, mintha a képviselőcsoportban spontán vetődött volna fel az ötlet a rögzített árfolyamon való hiteltörlesztés opciójának törvénybe foglalására, a készséges kormány pedig legott magáévá tette a javaslatot. Holott utóbb kiderült, hogy azon a pénteki napon, még mielőtt Lázár János – úgymond – felvetette a jogszabály kérdését, a miniszterelnök már ismerte azt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által nyilván már jóval korábban kidolgozott, igen alapos szakértői véleményt, amely határozottan kimutatta: a végtörlesztési koncepció egyértelműen jogellenes. Mégpedig több szinten is – tudniillik sem a magyar Alkotmánybíróság, sem az Európai Bíróság előtt nem fog megállni.
Az igazságügyi tárca jelentése megállapította, hogy a végtörlesztésnek az a módja, amit a Lázár-féle előterjesztés lehetővé tenne, oly rendkívüli mértékben – és ráadásul visszamenőleges hatállyal – avatkozna be az ügyfelek és a bankok között létrejött magánjogi szerződésekbe, hogy azt semmilyen kompetens jogi fórum nem fogadná el. Azóta persze független elemzések azt is megállapították, hogy a bankok várható tőkeveszteségének mértéke nemcsak megrendítheti a tőkepiacot, és lerontja a forint árfolyamát, de nem utolsósorban sérti a jogbiztonságot és a tulajdonhoz, illetve a szabad tőkeáramláshoz való uniós jogot is. Ezáltal pedig felmérhetetlen károkat okozó bizonytalanságot idéz elő a gazdaságban. Fennáll a leminősítés veszélye, könnyen a bóvli kategóriába csúszhat az ország, és végeredményben az államnak több százmilliárdos kártérítés számláját kell majd állnia.
Feltehető, hogy Orbán éppen ezért fenyegetőzött parlamenti beszédében azzal, hogy amennyiben nemzetközi fórumokon megtámadják az ország védelmére hozott törvényeket, úgy lesznek megfelelő válaszlépései. Csakhogy ez közönséges blöff; a magyar kormány semmit nem tehet uniós ítéletekkel szemben – láthatjuk ezt épp most, amikor egy bírósági döntés értelmében 260 milliárdnyi áfát kell visszafizetnie az arra jogosult vállalkozásoknak. Persze, végtére kiléphetünk az Európai Unióból, és mindjárt az európai civilizációból is; sajnos, a helyzet ma már úgy fest, hogy a kétharmados esztelenség a legképtelenebb „megoldásokra” is hajlamos lehet. Elemzők sokáig azt hitték, Orbán permanens kirohanásai Brüsszel ellen valójában csak a szélsőjobb szavazóinak szólnak, de ma már senki nem venne mérget arra, hogy nem tette „bensővé” az unió iránt deklarált ellenszenvét, hiszen benne kell látnia normaszegő politikája egyetlen hathatós kontrollját.
Jóllehet az igazságügyi elemzés figyelmeztet arra is, hogy még magyar joghatóság, jelesül az Alkotmánybíróság sem kímélhetné meg a kormányt a devizahitelek szabott árfolyamon való végtörlesztésének elvetésétől. „Jelen esetben az alkotmányossági megítélés alapját olyan alkotmányos alapelvek szolgáltatják, amelyek az alkotmányos rendszer egészét áthatják, azok magából az alaptörvényből következnek” – mondja a minisztériumi vélemény. És úgy tűnik, megfogalmazói még azzal is számoltak, hogy a miniszterelnök netán ismét kedvet kaphat a célirányosnak vélt alkotmánymódosításra, ezért hát félreérthetetlenül leszögezik: az alaptörvény ilyen értelmű megváltoztatása nem lehetséges.
Miután Magyarország miniszterelnöke kézhez vette ezt az anyagot, emelt fővel meghirdette a minden kétséget kizáróan jogellenes kormányzati beavatkozás szándékát.
2011. 09. 16. (XV/37)
