A cikk második felével és különösen a végével egyetértek, de kifejezetten
bárgyúnak tartom, hogy a szerző Sztálinnak a népharag által ledöntött szobrával
egy sorban említi (mintegy kifogásolja), hogy köztéri szobrai voltak
Magyarországon Ságvári Endrének, Leonyid Brezsnyevnek, Jurij Gagarinnak,
Komócsin Zoltánnak. Ságvári Endre az antifasiszta szabadságharc mártírja, aki –
bár ez a mai szélsőjobbnak nem tetszik – igenis hős volt, aki –
Bajcsy-Zsilinszky Endréhez hasonlóan – a nagyon kevesek között fegyveresen
szállt szembe a nácikkal és segédcsapataikkal. Jurij Gagarin, bár elég el nem
ítélhető módon a Szovjet Hadsereg pilótatisztjeként szolgált, talán mégiscsak az
első volt az emberiség sok ezer éves történetében, aki kijutott a kozmoszba, és
ezért csak megérdemel egy szobrot. De hol volt köztéri szobra Brezsnyevnek vagy
Komócsinnak? Én nem hallottam ilyenekről. És végül, hogy érti azt Pécsi Tibor,
hogy a „szocialistává idealizált József Attila”? Azt akarja mondani, hogy J. A.
nem is volt szocialista, csak Rákosi Mátyás, Révai József, netán Kádár János
„idealizálták szocialistává”? Ez egyszerűen nevetséges!
Alemán Mónika, Budapest
***
Kedves Alemán Mónika!
Ságvári és Gagarin számomra is hasonló tartalommal bírnak, mint Önnek. Cikkem
elején azonban leszögeztem, hogy a 20. század magyar szoborállítási trendjeiről
írok. Így került egy cikkbe Tisza István, Sztálin, József Attila, Szent István
és Wass Albert. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a mai közgondolkodás
nem ugyanúgy értelmezi ezeknek a személyeknek a pályáját, mint amikor szobrot
emeltek vagy éppen emelnek nekik. József Attila pedig annyiban volt
szocialistává idealizált, hogy sorsának és költészetének eme oldalát kiemelten
tanították – nekünk is – az iskolákban. Az irodalomtörténészeken kívül azt
hiszem mindenki számára a reveláció erejével hatott, amikor a rendszerváltás
hajnalán nyomtatásban is olvashattuk a „fasiszta kommunizmusról” szóló sorait.
Pécsi Tibor, történész
2008. 09. 26. (XII/39)
