Gyurcsány 2010-ben győzni akar

Kérem, engedje meg, hogy kéretlenül is hozzászóljak az
Önnel készült
Hetek-interjúhoz. Bár nem vagyok tagja miniszterelnöki tanácsadó
testületeknek, változáskezelési tanácsadóként és trénerként több munkában is
részt vettem, amelyek a közigazgatás fejlesztésével és a közszolgáltatások
fejlesztéséhez kapcsolódott. Így tagja voltam az e-kormányzat 2005 és a
e-közigazgatás 2010 stratégiát író csapatnak, több ágazati fejlesztés
stratégiáján dolgoztam, dolgozom az agrárium és a munkaügy területén. Trénerként
pedig önkormányzatok és országos szerveztek ügyintézőinek konfliktuskezelési
kompetenciáját fejlesztem.

Ha a magyar közigazgatásban szerzett tapasztalataimat össze kéne foglalni,
két gondolatot emelnék ki: a cél és az eszköz szintjének teljes felcserélése; a
menedzsmentismeretek és -képességek feltűnő hiánya.

Kezdjük a célokkal és eszközökkel. Az ön által említett példa, hogy „a túlsúlyos
ember nem erős” jól szemlélteti. A túlsúlyos embertől drasztikusan megvonjuk a
táplálékot, nyilván veszít a súlyából, azonban ha csak a táplálékot, vonjuk el
tőle, veszít a munkabírásából, és nagy esélye van, hogy ha megint táplálékhoz
jut, nagyobb túlsúlyt szed fel, mint a kiinduló állapot. A rendeletekkel,
összevonásokkal kierőszakolt kisebb közigazgatás nem jelent hatékonyabb
közigazgatást, új feltételek mellett nagyobbra hízhat, mint amilyen volt. A
túlsúly problémája esetében szerintem a cél nem a kisebb súly elérése, hanem az
egészségesebb, hatékonyabb, nagyobb teherbírású ember. Ehhez egyetlen út az
életmódváltás, amibe a mozgás, az egészséges táplálkozás és a gondolkodás
megváltozása tartozik. Azt gondolom, hogy a kisebb közigazgatástól azt várni,
hogy hatékonyabb lesz utópia. Változáskezelési tanácsadóként volt lehetőségem
megtanulni és tapasztalni, hogy egy bármekkora szervezet tartós változása a
szervezet tagjainak változásából származik, új szervezeti ábrák és működési
szabályzatok még nem eredményeztek pozitív változást.

A kormányzati kommunikációban sokszor hallhatjuk, a létrehozzuk,
megváltoztatjuk, reformáljuk a szavakat és szinonimáikat. Azonban ezekhez a
legritkább esetben tartoznak igazi célok. A megszorítások a konvergenciaprogram
végrehajtását szolgálják, ami az euró bevezetését szolgálja, de hogy az euró
bevezetése miért cél, és ki tűzte ki ezt a célt, és miért is kell ez nekünk,
erről már csak igen keveseknek van fogalma. Hasonló történet az egészségügyi
reform. Mi is annak a célja? Az egészségügyi kassza rendbetétele? Ez persze cél
lehet egy politikusnak, de egy állampolgár, az EU egyik legbetegebb országában
gyógyulni akar, vagy ha már kicsit gondoskodóbb típus, nem akar megbetegedni.
Erről azonban nem volt szó a reform kapcsán. Nincs több tornaóra az iskolában,
nincs egészségesebb gyermek és üzemi étkeztetés, a sportolási lehetőségek
gyatrák, egy egyszerű szűrővizsgálat órákba kerül, amit a mai foglalkoztatási
viszonyok nem mindenkinek tesznek lehetővé. Az egészségügyi reform célja,
véleményem szerint az egészségesebb emberek, és ha szükséges, a gyorsabb
gyógyulás. Lehet, hogy ennek eszköze a vizitdíj és társai, de az összefüggést
nehéz kimutatni.

A kormányzati célok megválasztásának két legitim módja van, a parlamenti
választások és az érintettek partnerségére épülő egyeztetések. Az elmúlt évek
során mindkettő hatalmas léket kapott. A választásokról kiderült, hogy csak
színjáték, a partnerség pedig jó esetben formalitásként működik. Az uniós
források felhasználásának megtervezésekor lehetősége volt a kormányzatnak a
választási fiaskó helyrehozatalára, az országgal közös jövőkép és célrendszer
kialakítására, az érintettek elkötelezettségének kiépítésére. Nem történt meg.
Az uniós források köre emelt bürokratikus és átláthatatlan folyamatok és
intézményrendszer mára a kormányt döntéseinek végrehajtásában akadályozzák. A
leghátrányosabb kistérségek célzott programjában közel egy éve húzódik, az
elkülönített forrásokról szóló döntés, amit az ágazatok köré szervezett operatív
programok irányító hatóságai akadályoznak.

A professzor úr külön is említi az elektronikus közigazgatást, a jobb
életminőséget támogató eszközként. Sajnos az elektronikus kormányzati
fejlesztések is célként kerültek megfogalmazásra a legtöbb fejlesztési
dokumentumban. Az általunk készített e-közigazgatás 2010 stratégia igyekszik
eszközként kezelni a elektronikus fejlesztéseket, de mivel a hazai közigazgatás
reformjának és fejlesztésének nincs konszenzuson alapuló stratégiája, ezért
saját munkánkat nem tudtuk illeszteni. A közigazgatást ötletszerű, rendszerint
ágazati érdekek mentén kialakult döntések formálják. Az elektronikus
közigazgatás hatékonysága azonban épp az ágazati határok lebontásában, az
intézmények együttműködésében rejlik. Ágazati tagoltságban csak a meglévő
folyamatokat gyorsítja, és tovább növeli az ügyfelekre áthárított ügyintézés
mennyiségét.

Az elektronikus közigazgatás a közigazgatás hatékonyságának növelésének eszköze,
a fogyókúra egyik lehetősége, ennek azonban a technikai fejlesztéseken kívül két
feltétele van: az állampolgárok és vállalkozások igényei, problémái által
vezérelt folyamatok, valamint a közigazgatáson belüli együttműködés.

A két feltétel magyarázata már átvisz a menedzsmentismeretek és -kompetenciák
hiányához. A közigazgatási menedzsment működésének és sikerének első feltétele,
hogy a menedzsmentnek legyen missziója. Ez a misszió pedig nem lehet más, mint
az állampolgárok és vállalkozások igényeinek kiszolgálása és problémáinak
megoldásában való közreműködés.

Ma egy gyermek születésekor a közigazgatás által a családra rótt feladatok
átlagban négy munkanapot vesznek igénybe Magyarországon. Ez évi 100 ezer gyerek
születése esetén 400 ezer munkanapot jelent. Ugyanez a feladat Írországban nulla
percre csökkent az elektronikus közigazgatás eszközével és az együttműködéssel.
Az államigazgatás létszáma, az intézmények száma nem csökkent, csak a
folyamatból kihagyták a családot, az ügyet a szervezetek átadják egymásnak. Azt
gondolom, hogy hasonló, akár reformnak nevezett intézkedések esetén a hazai
állampolgárok sem lennének reformellenesek. Hasonló dolgot csináltak Belgiumban
az egészségbiztosítás, Finnországban a felsőoktatási ösztöndíjak terén.

Az ír, belga, finn és egyéb közigazgatási menedzserek döntéseikben azt az
egyszerű tényt vették alapul, hogy a közigazgatás hatékonyságának növelése az
állampolgári és vállalkozói ügyintézési folyamatok drasztikus egyszerűsítésében,
csökkentésében érhető el. Az állampolgároktól nem várható el, hogy ismerjék a
közigazgatási intézmények kusza rendszerét, feladatmegosztását. Ezzel a tudással
a közigazgatás menedzsereinek kell rendelkezniük. Az állampolgár és vállalkozás
saját feladatának, problémájának megoldásával kell foglalkoznia. Vannak
országok, például Anglia, ahol már ebben a problémamegoldásban is jelentős
segítséget kaphatnak azok, akik ezt igénylik. Az ügyféloldali folyamatok
feltárása, egyszerűsítése, a problémamegoldásban való közreműködés jelenti a
szolgáltató államot, nem pedig a meglévő, kusza folyamatok elektronizálása.

A hazai közigazgatási menedzsment missziója az állampolgárok és vállalkozások
szolgálata helyett a szervezet, intézmény hatáskörének erősítésére, védelmére
terjed ki. A misszió nélküli rendszerben csak utasításokkal, rendeletekkel lehet
kormányozni, nem mennek a dolgok olajozottan, ha a politikusok holt súlynak, sőt
sokszor ellenségnek tartják a közigazgatást, holott csak saját alacsony
menedzsmentképességeik gátolják a szervezet működését.

A hazai közigazgatás célja, menedzsmentje, struktúrája válságban van. A
jelenlegi öncélú, intézmény- és jogcentrikus működés gátja az állampolgárok és
vállalkozások működésének. A közigazgatás által tervezett és kivitelezett
fejlesztések hatásai elmaradnak a várakozásoktól, sokszor például a
leghátrányosabb kistérségekben, szegregált csoportoknál tovább növelik a
leszakadást.

Azt gondolom, ebből a helyzetből a kiút nem a személyekhez kötött várakozás
hamis illúziója. Hibásnak tartom, hogy a tudomány, a szakma képviselői tudásukat
nem a köz céljai, hanem személyek karrierje érdekében használják fel. Az első
lépés a célok megfogalmazása lehet, amihez a személyek is csatlakozhatnak, és
nem fordítva. A rendszerváltást követően újra meg kell fogalmazni a közigazgatás
célját és meghatározni menedzsment rendszerét. Ezt a lépést azonban épp a mai
közigazgatási menedzsment ellenében és nem érdekében kell megtenni, mert az
torzítja a célokat.