hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Helyreigazítás – Cenzúrázott bűnök

2007. 06. 13.
Tisztelt Szerkesztő Úr! Cenzúrázott bűnök című írásuk téves állítással indul, mert egy 1962-ben született vatikáni dokumentumot a jelenlegi pápának tulajdonít. Ezzel szemben Ratzinger bíboros akkor még a bonni egyetem fundamentális teológia professzora volt, 1977-ben lett bíboros, és 1981-ben nevezte ki II. János Pál pápa a Hittani Kongregáció prefektusává. Vagyis e hivatal vezetőjeként két évtizeddel korábban nem írhatta alá a cikkükben említett dokumentumot. Egyébként e vatikáni hivatal elődjének, a Szent Officiumnak 1962-ben Alfredo Ottaviani bíboros volt a vezetője, az Önök által említett dokumentumot vélhetően ő írta alá. Kérném lapjukban és honlapjukon helyesbítsék téves közlésüket.

Üdvözlettel: Szerdahelyi Csongor sajtófőnök

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága

***

Tisztelt Szerdahelyi Úr!

Köszönjük, hogy felhívta a figyelmünket a cikkünkben szereplő sajnálatos tárgyi
tévedésre, amiért elnézésüket kérjük. A Crimen Sollicitationis 1962-es
kiadásakor még valóban nem Joseph Ratzinger volt a Hittani Kongregáció (akkor
még: Szent Hivatal) vezetője – tehát csakugyan nem ő szignálta –; ő mindössze
1981-től (a hivatal élére történt kinevezésétől) két évtizeden át szerzett
érvényt a dokumentumnak, amely az érintetteket, köztük az áldozatokat,
kiközösítés terhe mellett hallgatásra kötelezte. Magát a Crimen Sollicitationis
létezését 2001-ben ismerte el a Vatikán, amikor – a papi visszaélések nyomán
gombamód szaporodó feljelentések miatt – Ratzinger bíboros újabb rendelkezést
hozott a pedofilügyekben (a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaéléseket
a Hittani Kongregáció „apostoli törvényszéke” alá rendelte), és a püspököknek
szánt ez irányú levelében (De delictis gravioribus) utalt a szóban forgó
dokumentumra. Cikkünkben elsősorban mégsem magára az iratra kívántunk rámutatni,
hanem arra, hogy az egykori, hatvanas évekbeli áldozatokat megszólaltató brit
dokumentumfilmet Olaszországban nem mutathatták be.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!