Amerikai katonák a sivatagban. Nem azért mentek oda, hogy az ellenséggel béküljenek Fotó: Reuters
Külügyminiszter úr, exellenciás uram!
Nyilatkozatában Ön "törvénytelen gyilkosságnak" minősítette a sejk kivégzését. Kérem, miniszter úr, higgye el, nem rendelkezem (időnként sajnálom is) a törvény, bizonyos nyilatkozatok kiforgatásához, a csűrés-csavaráshoz alkalmas aggyal. Amit mondani készülök, ahhoz az ésszer? gondolkodás útján jutottam. Így hát: ha Ön azt mondta, hogy a sejk életből való kiiktatása "törvénytelen gyilkosság" volt, ezzel egyszersmind azt is mondta, hogy a sejk (és utódja) által hosszú éveken keresztül végrehajtott gyilkosságsorozat, több száz ember meggyilkolása, több ezer családtag tragédiájának okozása "jogos gyilkosság" volt. Hiszen csak jogos cselekedetek elkövetőjét "törvénytelen" megbüntetni.
Idáig jutva elolvastam az eddig leírtakat. Ráébredtem, hogy Önhöz intézett kérdéseim – felháborodásomról nem is szólva – alaptalanok és így feleslegesek. Készülő írásom két addig megírt lapját öszszegyűrtem és a papírkosárba hajítottam, mert eszembe jutott egy világraszóló doktrína, amely minden kérdést és rosszallást feleslegessé tesz. Ez a terrorszervezetek katonai, illetve politikai szárnyra való szétválasztásának doktrínája. Ugyanis a hírekben mindig azt hallottuk, hogy a sejk nem a Hamasz katonai, hanem politikai szárnyának vezére, akit időnként terrorszervezete "eszmei" vezéreként említett a világmédia. Márpedig egy "politikai szárny" főnök vagy eszmei vezér életből való kiiktatása szóba sem jöhet, mert az törvénytelen. Ahogy a miniszter úr mondta!
Ez a ráébredésem további gondolkodásra késztetett. Annak eredményeképpen pedig kikerestem a már papírkosárba dobott papírokat, és folytattam a miniszter úrhoz intézett kérdésemet. Tettem ezt, mert közben eszembe jutott, hogy a katonai és politikai terrorszervezetek szárnyainak – különösen az iszlám terrorszervezetek esetében – megkülönböztetése nemcsak képtelenség, de a halálos veszedelmek szüntelen forrása is. Ezzel a megkülönböztetéssel az említett doktrína a terrorszervezetek politikai-eszmei vezérei számára a parlamentek mentelmi jogával felérő védelmet és sérthetetlenséget biztosít.
Miniszter úr nyilvánvalóan tud arról, hogy Marx Károly milyen élesen kelt ki, és milyen történelmi szigorral ítélte el a kirívó osztálykülönbségeket. A terrorszervezetek politikai és katonai szárnyakra való felosztása, és a "politikai szárny" vezéreinek és tagjainak mentelmi joga méltán keltené fel a kirívó osztálykülönbségekre és az igazságtalan kiváltságokra oly érzékeny Marx Károly rosszallását. Miniszter úr minden bizonnyal tudomással bír a tényről, hogy a terrorszervezetek "katonai szárnyának" közlegényei túlnyomó többségükben munkanélküli, szegény fiatalemberek. Továbbá a katonai szárny vezetői autókon száguldozó, jómódú idősebb emberek. Vajon miféle valóságos, és nem politikai – katasztrófa-politikai – megkülönböztetést lehetséges felmutatni a sejkféle "politikai-eszmei" szárny és a "katonai szárny" között? Hiszen köztudott, hogy a sejk és más terrorszervezetek "politikai szárnyának vezetői" csakúgy, mint a "katonai szárny" vezetői egyaránt vétlenek a gyújtózsinórok meghúzásában, a rádiótelefonok gombjainak megnyomásában, a kalasnyikovok ravaszainak meghúzásában. A sejk és a többi "eszmei-politikai szárny" vezérei a "katonai szárnyak" vezéreivel együtt naponta tanácskozzák meg az újabb és újabb merényletek újabb és újabb taktikáit. Ők azok, akik a világmédia jóvoltából mint tiszteletreméltó urak jelenhetnek meg a televíziók kamerái előtt és uszíthatnak tömeggyilkosságokra. Ők azok, akik átutalják a merénylők családtagjainak a pénzjutalmakat, ők azok, akik ötlete nyomán és jóváhagyásával kábítószerekkel tömik a halálba indulókat. A Nemzetközi Terror Proletárjait. Ők a "politikai-eszmei szárny" vezetői, a Terror Burzsoáziája. Ők, akik jólétben élnek, és inkább gyakrabban, mint ritkán saját bankszámlájukra utalják a népük számára érkező segélyek jelentős részét. Nem a terror proletárjai és részáldozatai, hanem a terror burzsoáziája eszelte ki a legújabb taktikát, amelynek nyomán nyolc-tíz éves gyerekekre erősítenek tíz-tizenöt kilós robbanó mellényeket.
Miniszter úr utólagos engedelmével –, amelyet kérem, ne tagadjon meg tőlem – idézek Himmler SS-vezér 1943. október 4-én SS-főtisztek előtt mondott eligazításából: "Magunk között teljesen őszintén említsük meg, de nyilvánosság előtt sohase beszéljünk róla. Ahogy 1934-ben az volt a kötelességünk, hogy falhoz állítsák és agyonlőjék az eltévelyedett bajtársakat, most az, hogy irtsák ki a zsidó fajt." Figyelmünket nem kerülheti el a hetven esztendővel ezelőtt elhangzott Himmler-féle SS- útbaigazítás árulkodó fogalmazása: "... az volt a kötelességünk, hogy falhoz állítsák és agyonlőjék, most az, hogy irtsák ki a zsidó fajt". Tehát Himmler SS-vezér a valós tényeknek megfelelően, nem azt mondta, hogy "... falhoz állítsuk és agyonlőjük..." hogy "kiirtsuk a zsidó fajt...", hanem azt, hogy "
falhoz állítsák (mások), agyonlőjék (mások)", hogy "kiirtsák (mások) a zsidó fajt". Vagyis Himmler SS-vezér egyetlen "eltévelyedett bajtársát" sem állította falhoz, egyetlen egyet sem lőtt agyon személyesen. Ő egyetlen egy zsidót sem lőtt tarkón, és egyszer sem nyitotta ki a gázkamrák csapját. Továbbá Hitler vezérről és kancellárról sincsenek olyan feljegyzések, miszerint ő járta volna a Harmadik Birodalom városainak utcáit a Kristályéjszakán zsidó üzletek kirakatait törve-zúzva, zsidókat ütlegelve. Hitler, Himmlerhez hasonlóan nem nyitotta ki egyetlen gázkamra, egyetlen csapját sem. Nem járta a koncentrációs táborokat és nem lőtt tarkón egyetlen zsidót, cigányt vagy szláv hadifoglyot. Lehet, hogy mindezt a Vezér és SS-tábornoka, Himmler is élvezettel tették volna. Ámde nem tették. Ők – különösen Hitler, a fővezér – gyáva, tudatlan és tehetségtelen nyugati politikusokkal való tárgyalásokkal, és hisztérikus, sőt őrjöngő szónoklatok megtartásával, és Európa lerombolásának, valamint a zsidó nép kiirtásának megtervezésével, majd a tervek végrehajtására vonatkozó parancsok kiadásával volt elfoglalva!
Így hát Hitler és Sztálin – akiről ugyancsak nem jegyeztek fel személyesen végrehajtott terrorcselekményeket – nem voltak terroristák. Ők a "politikai-eszmei" – és a "katonai szárnyra" való felosztás szerint csupán a fasizmus és sztálinizmus eszmei-politikai szárnyának vezetői voltak.
Így hát okszerűen parlamenti immunitás, sérthetetlenség illeti meg őket. Ennek megfelelően – és ez nem tréfa, hiszen a tárgyhoz ez méltatlan is lenne – az öngyilkos Hitlert és Göringet utólagos rehabilitáció a "politikai-eszmei szárny" kivégzett alakjait ugyancsak rehabilitáció és családtagjaiknak fizetendő kártérítés illetné meg.
Tragikus és naponta egyre tragikusabbá váló eseményekhez nem illik tréfálkozás, de még finom irónia sem. Ezért amit eddig írtam Önnek miniszter úr, komolyan gondoltam. Ezután is igyekszem ezt tenni.
Megkérdezem Jack Straw miniszter urat, miért tette a fent idézett nyilatkozatát? Amíg – nem egyedül – válaszára várok, elmondom Önnek, hogy elfogulatlan hallgatói – közöttük jómagam is – az Ön nyilatkozatát a nemzetközi terror palesztin tagozatának címzett "reálpolitikai" üzenetnek értettük. Ők is akként fogadták. Szavamra mondom, miniszter úr, hogy ha egy kis ország tudatos feláldozása megmentene egy nagy létszámú népet vagy az egész világot egy minden korábbinál pusztítóbb háborútól és talán a végső pusztulástól, szomorú, sőt keser? szívvel, de egyetértenék az Ön által alkalmazott "reálpolitikával". Nem az én vonakodásom, hanem a történelem valósága akadályozza bizonyos fajta "reálpolitikával" való egyetértésemet. Hitler a "zsidó kártya" kijátszását ördögi trükként alkalmazta. A Führer valóban – kétezer év alatt nem elsőként – beteg elméje minden indulatával gyűlölte a zsidókat. De a zsidó nép kiirtását mégis csupán elterelő trükként alkalmazta. Annak leplezésére, hogy a Führer nem kevésbé, sőt ha lehet még jobban gyűlölte az angolszász, a szláv és a latin népeket. Jobban, mert abban biztos lehetett, hogy az állam és fegyver nélküli zsidók könny? prédái lesznek. De abban korántsem lehetett biztos, hogy a szlávokat, angolszászokat és a latin népeket le tudja igázni. Nem is tudta. Így hát Európa és sajnos az akkori Egyesült Államok hiába vetette koncnak Európa zsidóságát. Vagy talán sikerült-e a hetven évvel ezelőtti Nyugatnak megszelídíteni a Führert az olyan "reálpolitikai" döntésekkel, mint az Ön hazája szánalmas kvóta rendszere, amelyet az akkori angol mandátum területére, Palesztinába menekülő üldözöttekkel szemben alkalmazott? (Öt év alatt 75 ezer bevándorlót engedélyeztek) 1943 nyaráig Hitler több mint másfél millió zsidót irtott ki. Ezek után az angolszász politikusok hallgatólagosan megállapodtak, hogy – nyilatkozatokon kívül – semmit nem tesznek a népirtás ellen. Az Egyesült Államok – a népek "olvasztó tégelye" – amelyik azelőtt és azután is milliókat fogadott be az újvilágba, az elnök utasítására, visszafordított egy New Yorkba igyekvő hajót kétezer zsidó menekülttel a fedélzetén, és irányított vissza Európába, a biztos halálba. Azzal a nyilvánvaló "reálpolitikai" szándékkal, hogy nem kell ingerelni, idegesíteni, még kevésbé felbőszíteni a Führert. Csakhogy a Történelem azt tanítaná – ha bárki is tanulna belőle –, hogy az előbb vázolt "reálpolitika" a bestialitás politikáját segíti nyeregbe.
Vitatni nehéz (lehetetlen), történelmi tény, hogy a fasizmus führerjeit és magát a Führert sem Csehszlovákia, sem Lengyelország, sem az európai zsidók feláldozása nem szelídítette meg. Nem bírta jobb belátásra! Sőt az akkori Nyugat minden "reálpolitikai", békítő gesztusa ellenére, 1943 végén a német tengeralattjárók már a New York-i kikötő közelében tanyáztak.
A világ ügyeit ajánlatos az idézőjel nélküli reálpolitika módszereivel intézni. Vagyis egy politika akkor lehet eredményes, ha az reális célokat tűz maga elé. Márpedig világuralomra törő terroristákat – legyen az Hitler, Sztálin, Szaddám Huszein vagy Bin Laden – népek, országok koncként való feláldozásával, vagy ravaszkodó, de annál átlátszóbb nyilatkozatokkal nem lehet vérgőzös terveiktől eltéríteni. Ellenkezőleg!
És most miniszter úr, engedje meg bemutatnom Önnek egy 19. században élt nagy magyar költőt és m?fordítót, aki az Ön hazája fiának, a nagy drámaköltőnek munkáit is nyelvünkre fordította. Arany Jánosról beszélek. Úgy tudom, Arany János nem nagyon foglalkozott politikával. Ámde nagyszalontai, később margitszigeti magányában gondolkodhatott a Természet némely törvényén. Talán ennek is köszönhetően írta a Walesi bárdok cím? balladájába e sorokat:
"Vérszagra gyűl az éji vad,
Te tetted ezt, király."
Arany János elgondolkodhatott azon, vajon miért nem gyűlnek a kis ragadozók a sebzett oroszlán köré, mondván: "Íme megsebesült az állatok királya! Ugyan hordjunk sebére gyógyfüveket?" Ehelyett a hiénák és sakálok lassan, alattomosan, gyáva támadásokkal széttépik az állatok királyát.
Nem e sorok írója állítja – mert az valóban kevés lenne, kiváltképpen egy nagyhatalom miniszterével szemben –, hanem a Történelem, és ami annál is fontosabb a Természet tanulója bátorkodik megemlíteni, hogy az engedmények, az áldozatok és az udvarlás "reálpolitikája" valójában az IRREALITÁS VESZEDELMES politikája
Ön miniszter úr, megtette a palesztin terrorizmust jutalmazó nyilatkozatát. Nyilvánvalóan a Hamasz nev? szervezet jóindulatának elnyerése céljából. És mi történt két héten belül? Az Ön hazájának bátor katonái, Winston Churchill vitézeinek utódai estek el Dél-Irakban, a nemzetközi terrorizmus legújabban fellángolt támadásai közepette! Tényszer? bizonyítékot szolgálva, miszerint a terrorizmust mentegető politika nemhogy csitítaná, de felbőszíti a terror papjait és katonáit. Az engedményeket és terrort mentegető politikát, nem békejobbnak, hanem a gyengeség és gyávaság jelének tekintik.
A történelem minden terroristája a gyengeség és a gyávaság hangjait támadásra szólító harci kürtök hangjaként hallja!
Végül a kérdésem: Ön miniszter úr, említett nyilatkozatát a történelem tényeinek ismeretében személyes meggyőződésből, vagy aktuális, "reálpolitikai" megfontolásból tette?
2004. 04. 23. (VIII/17)
