A magyar védők együttes erővel sem tudták tartani a román csatárokat. Oda az utolsó nemzeti büszkeségünk Fotó: mti
Blatter arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európa-bajnokság megrendezéséhez sem a létesítményeink hiányoznak, hanem a futballunk. Ugyanis a nemzetközi szövetség nem engedheti meg magának a torna mezőnyének felhígítását egy gyenge csapattal.
Harmadik megjegyzésével pedig egyenesen besározta kormányunk stadionrekonstrukciós programját. Blatter odáig vetemedett, hogy azt mondja: fordítva kellett volna a programot elindítani. Stadionok helyett utánpótlás-nevelésre alkalmas edzőpályákat kellett volna építeni, hogy előbb legyen foci, és ha már van, utána stadionokat, mikor már vannak nézők.
Az a probléma ebben a szituációban, hogy Blattert nem lehet lehazaárulózni – ami bizonyára komoly fájdalmat okoz a futballt annyira szerető kormányunknak. Viszont egyszerűsíti a helyzetet az, hogy Blatter azóta hazament, hazánkban pedig kevesen vállalják fel annak a kockázatát, hogy őket lehazaárulózzák. Pedig nem ártana elgondolkozni rajta, miért van az, hogy két éve, mióta kormányvezérlettel folyik a magyar futball újabb "megújulása" (amely labdarúgásunkban soha nem tapasztalt hanyatlást indított el), egyetlen értelmesen megfogalmazott bővített mondat sem hangzott el a helyzet megvilágítására. Most meg idejön egy ember Svájcból, és három mondatával helyre teszi realitásérzékünket.
Nem gondolom, hogy nekünk annyira keresni kellene nyugati szomszédaink tetszését, viszont az tény, hogy a Föld más tájain talán nagyobb érzékük van arra, hogy a teljesítményt értékeljék, szemben a nálunk oly becses, hangzatos jelszavakkal és dáridókkal.
A magyar–német meccsen készült fényképfelvételek mutatják, hogy a gála külföldi vendégeinek arcára mi ül ki, amikor szembetalálkoznak a magyar politikai futballvalósággal. Blatter – úriemberként – még próbálja palástolni érzéseit, Platini arcán viszont látszik a megdöbbenés: nem érti, hová került. Hagi, a román szövetségi kapitány pedig, mielőtt Budapesten megalázták válogatottunkat, kijelentette, hogy a magyarok már csak az emlékeikből élnek. Úgy látszik, a vendég érkezzen nyugatról avagy keletről, világosabban látja az állapotunkat, mint mi magunk.
Homály, zűrzavar, egyre növekvő értetlenség jellemzi a helyzetet. Talán azért, mert a kormány megint olyan dologra tette rá a kezét, amihez köze nincs. Az országos és megyei labdarúgó-szövetségekben értelmes gondolatok nem tudnak elhangzani, mert minden hozzászólás előtt kötelező invokációként a kormány érdemeit kell méltatni. Pedig mit tett a kormány? Semmit.
A labdarúgásra fordított huszonegymilliárd forintból húsz az NB1 virtuális valóságának kiépítésére szolgál. A stadionok felújításának egy célja van: a Nemzeti Cirkusz kiépítése. A Kádár-korszak filozófiája bukkan itt föl: a hatékony működés? feszültséglevezető zsilipek a politikai stabilitást szolgálják, a labdarúgásban elért esetleges sikerekkel pedig saját politikai befolyását tartósíthatja a nemzeti demagógiával ügyesen bánó politikai csoport.
A legtetszetősebb tervek is elbuknak a végrehajtáshoz szükséges erő hiányában. A tervezés átgondolatlansága is bukáshoz vezethet. A felépített stadionok továbbra sem fognak megtelni színvonalas labdarúgás híján. Hiába fizetik ki vezető labdarúgóink számára a sztárgázsikat, nemzetközi szinten már közepes eredményekre sem képesek. Hiába létezik egy megalapozott üzleti terv a magyar labdarúgás eladására: ha az adott árucikk nem létezik, a legsikeresebb marketingterv sem tudja azt vonzóvá tenni. Itt ütközik ki a több évtizedes beteg gondolkodás: "kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci". A tétel fordítva igaz: "kis foci, kis pénz, nagy foci, nagy pénz". Ha alacsony teljesítmény jellemző a magyar focira, mesterséges pénzpumpálással a teljesítmény nem fog változni, csak növekszik az erkölcsi válság, mert a semmire nem jó teljesítményt díjazzák érdemein felül. (Szerencsétlen Bicskei annyira képtelen volt játékosait motiválni, formába hozni, hogy edzés helyett gurut alkalmazott, hátha csoda történik csapatával. A csoda megtörtént, a guru a magyar–német meccs előtt a kapukat bűvölte, hogy sok gól essen, ezek után már az sem véletlen, hogy a mi hálónkba hullott öt.)
És az egészet körüllengi a politika rohadt bűze.
Ezért növekszik a zavar, az értetlenség, ezért nem érti a helyzetet senki, mert itt nem a fociról van szó. Az egész arról szól, hogy a sportot, a labdarúgást hogyan lehet politikai befolyás alatt tartani.
Ami pedig valóban megérkezik a focihoz, nem több, mint az elmúlt években; a pályázati rendszeren keresztül pedig sokszor nem is a működő projektek kapják. (Így épült ki rengeteg vidéki nagypályán a villanyvilágítás, amit viszont soha nem kapcsolnak be, mert nincs este edző csapatuk, városokban viszont sorra megszűnnek a nagypályák, mérkőzés- és edzéslehetőséget alig találni, vagy csak nagyon drága pénzen.) Pedig még állami pénz sem szükségeltetne a dologhoz, csak olyan adókedvezmények, amik a pályaépítést vagy sportolási célokat szolgáló ingatlanok építését segítenék. Ez viszont a volt vállalati és jelenlegi állami gondoskodáson függő, virtuális klubok helyett a valódi civil kezdeményezéseket erősítené, amelyek így jobban kibújhatnának a jelenleg is igen erős állami kontroll alól – csak hát ez nem lenne a jelenlegi hatalom ínyére.
Így marad a továbbra is erősen működő állami támogatású kontraszelekció, aminek egyik eredménye a lassan változó, folyamatos válságot hordozó klubrendszer, ahol a fiatalok csak trágárságot, inkorrekt magatartást, falkaszellemet, valós teljesítmény nélkül megszerzett jövedelmek példáját, alkotó munka helyett pedig sunyi túlélési technikákat tanulnak, egészséges verseny helyett pedig a tehetségek elleni áskálódást látják. Ez ma Magyarországon a jellegzetes "öltözőszag".
A megyei és országos szövetségek tagjaik felé hivatalként működnek, ahol tudják, akadályozzák egyesületeiket, visszaélnek helyzetükkel. Labdarúgással maximum gombfoci szintjén foglalkozó szövetségi vezetők adminisztratív intézkedésekkel, szövetségi költségek meggondolatlan emelésével akadályozzák az egyesületek, így az igazolt játékosok számának is a növekedését.
Úgy tűnik, egy helyen, Felcsúton viszont minden rendben. Az állami pénzből épülő M7-es egyik beszállítója által szponzorált csapat Magyarországon a béke szigete. Egy igazolt játékosuknak még van esélye, hogy ismét ott legyen a vb-n.
2001. 09. 08. (V/36)
