Milyen is volt 2006? Németország volt a labdarúgó-világbajnokság házigazdája, Berlin pedig egy történelmi jelentőségű iszlám konferenciának adott otthont, a vallási integráció jegyében. Oroszország még tagja volt a G8-aknak, akik éppen Szentpéterváron üléseztek abban az évben. XVI. Benedek ellátogatott Törökországba, és imát mondott Ahmed szultán mecsetjében, a híres „kék mecsetben”. Mindeközben a nemzetközi kereskedelem évi 9 százalékkal nőtt, a kínai gazdaság pedig 13 százalékkal hasított.
Aztán jött 2008 és a válság évei: bankok és egész országok sora szorult pénzügyi segítségre, konszolidációra, miközben az adósság csak nőtt, a bizalom viszont – mind a politikában, mind a gazdaságban – egyre csak csökkent. Az adósságcsapda végiggyűrűzött az egész világon, amit végül a fejlett országok lakossági megtakarításai és leginkább a középosztály nyugdíjalapjai bántak. Most, 2016-ban – folytatja a Der Spiegel szerkesztőségi cikke – ott tartunk, hogy a „nyugati világ” a munkahelyeket, a prosperitást és gyermekei jövőjét félti. A fejlett országok lakossága úgy tekint magára, mint vesztesekre: az elmúlt évek fejlődése csak az elit szekerét tolta.
És akkor jött Donald Trump, aki véget akar vetni a globalizációnak (azaz az áruk és a munkaerő szabad áramlásának), és újra „Amerikát akarja első helyre tenni”. A válaszra sem kellett sokat várni: Kína vezetésével a térség 21 államát összefogó Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) máris hitet tett amellett, hogy ők bizony nem hagyják, hogy a szabadkereskedelmet felszámolja a protekcionizmus és a bezárkózás, és megkérdőjelezik a globalizmussal szemben „növekvő szkepticizmus” létjogosultságát is.
2016. 11. 25. (XX/47)
