hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gigantikus árnyékgazdaságok
Nem segít az agyonszabályozás

2014. 08. 28.
Habár az elmúlt 20 évben folyamatosan és világszerte nőtt a feketegazdaságok mérete, a nemzetközi arányok alig változtak: az éllovasok (Észak-Afrika) továbbra is küzdenek a kifehérítéssel, míg a „sereghajtók” (Svájc, USA) is tartják a maguk úgyahogy prudens színvonalát.

Az IMF egyik idevágó tanulmánya szerint jelenleg az OECD-országokban a GDP 14-16, a volt szovjet tagállamokban 21-30, míg a fejlődő országok esetében a nemzeti össztermék 35-44 százalékára tehető a feketegazdaság mérete. Egy nemzetközi tanácsadó cég friss számításai szerint Magyarországon ez az arány 22 százalékos, míg egész Európára nézve 18,5 százalék az átlag.

Az európai árnyékgazdaság mérete 2013-ban (újra) tíz-éves mélypontra esett, ami összegszerűen 22,15 ezer milliárd euróra tehető – állítják európai tanulmányukban az A.T. Kearney nemzetközi tanácsadó cég szakértői. Az európai feketegazdaság kétharmada gyakorlatilag 5 országban koncentrálódik: nevezetesen Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. Nem meglepő módon, Kelet-Európában bár számszerűen kisebb, az adott gazdaság méretét tekintve azonban jóval magasabb az illegális gazdaság mérete, mint Nyugat-Európában. (Ausztriában és Svájcban 7-8 százalék, Lengyelországban 24 százalék, míg Bulgáriában, Horvátországban, Litvániában és Észtországban közel 30 százalékos ez az arány.)

Habár ezek a fenti mutatók elég egzaktnak tűnhetnek, a feketegazdaság méretének megítélése korántsem egyszerű feladat. A vonatkozó szakirodalomban ugyanis közel tucatnyi módszer leírása található. Természetesen ezek az eljárások mind-mind különbözőek, így nem meglepő, hogy sok esetben elég különböző eredményekre is vezetnek…

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!