hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tyúkszemek
A nagy energia- és geopolitikai játszma

2013. 10. 31.
A globális energiapiaci „háborúba” helyezte a tekintélyes londoni pénzügyi lap, a Financial Times (FT) tizenkét oldalas mellék­letében a Mol—INA-konfliktust. A lap beszá- ­mol arról is, hogy a délkelet-európai tér­ségben a több egymással versengő óriáscég gázvezeték­terve közötti „viaskodás” mögött az a szándék húzódik meg, hogy Európát némileg függetlenítsék az orosz gáztól.

Az FT kiemelten foglalkozott a pénteki cikkében az Adria-gázvezetékkel (angolul Trans Adriatic Pipeline, rövidítve TAP), amelyen keresztül érkező energiahordozó kezdetben csak Európa igényeinek 2 százalékát tudja majd fedezni. Az Adrián át Olaszországba gázt szállító TAP-vezetéken érkezik majd (egyebek mellett például az azeri) földgáz Törökország felől nyugati irányba, és ez a projekt értelmetlenné teszi a Nabuccót, amely a Balkánon és Közép-Európán keresztül tette volna ugyanezt. (Mint ismeretes, a Nabucco egyik fő részvényese az OMV, a projektet Magyarország is támogatta.)

A cikk szerint 2019-ben indulhat meg a gázszállítás a vezetéken, amely – mint előbb írtuk – eleinte mindössze az európai igény 2 százalékának kielégítésére lesz elegendő, de folyamatosan bővülni fog, és ezen keresztül először juthat Európába földgáz a Kaszpi-térségből Oroszország közbeiktatása nélkül. (Ilyen értelemben nemcsak a Nabucco, hanem a Gazprom által a térségben tervezett Déli Áramlat gázvezeték riválisa is az említett TAP.)

A Financial Times megszólaltatta Németh Lászlónét, a magyar nemzeti fejlesztési minisztert, akitől azt emelik ki, hogy Magyarországon sikerült elérni a megfizethető és biztonságos energiaellátás biztosítását, az ország szélesíti ellátási útvonalai és partnerei körét egyaránt, nagyobb teret szán a „tiszta és biztonságos” nukleáris energiának, és fejleszti megújuló energiára alapuló erőforrásait.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!