Az MSZP – a párt alapítványán, a Táncsics Alapítványon keresztül – a GKI Gazdaságkutató Intézetet bízta meg, hogy készítsen számukra egy kilábalási koncepciót a gazdaság beindítására. A Vértes András, a GKI vezérigazgatója által vezetett kutatás egy, a 2014–18-as időszakra szóló lehetséges kormányzati program szakmai tartalmának a kidolgozására irányult. A tanulmányban mindvégig hangsúlyozzák, hogy az a jelenlegi ismeretek és a vizsgált 2014–2018-as időszak kezdetéig tartó legvalószínűbbnek tekinthető gazdasági előrejelzések alapján készült.
A GKI szerint a gazdasági növekedés beindításához az államháztartási hiány tartós, s a jelenleginél sokkal kisebb növekedési áldozatot okozó eszközökkel való kézben tartása szükséges. Ennek fontos eleme a válságadók (illetve utód adóik) döntő részének – beleértve a bankadót is – kivezetése, illetve legfeljebb nemzetközileg elfogadható mértékű és technikájú részbeni fenntartása. Ennek forrásait egy jelentős kezdeti adóátcsoportosítással teremtenék meg, mindenekelőtt a személyi jövedelemadó (szja) progresszív jellegének visszaállítása és a tőkejövedelmek ugyanilyen logikájú összevont adóztatása révén.
A tanulmány szerint az Orbán-kormány gazdasági kormányzásának kudarca jelentős részben a közteherviselési rendszerbe történt elhibázott beavatkozásokból fakadt. Különösen a magánnyugdíjpénztárak államosítása, a kiszámíthatatlan különadóztatások rendszerré tétele, az egykulcsos, első forinttól adóztató személyi jövedelemadórendszer kiépítése, a járulékok adóvá silányítása okozott jórészt hosszan tartó károkat.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »