hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogyan lett „bukott angyal” Írország?
Gyógyír: öntsd a tőkét!

2010. 11. 26.
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei megállapodtak, hogy a 4,5 milliós lélekszámú Írország támogatást kap az euróövezeti pénzügyi mentőmechanizmus révén. Ez a csomag mintegy 85 milliárd euróra, közel 24 ezer milliárd forintra rúg, ami négyszerese a magyaroknak nyújtott 2008-as IMF-EU-csomagnak. Ha nem mentik meg az íreket, akkor lehet, hogy az euró kerül bajba.

Írország évszázadokig szegény - közgazdász szaknyelven periférikus - országnak számított, 1922-ig tulajdonképpen brit gyarmatként működött, de a függetlenség elnyerése után is sokáig képtelenek voltak az írek érdemi fellendülésre. A szigetország lakói többnyire mezőgazdasággal foglalkoztak, a termékeik 90 százalékát Angliának adták el. Az amerikai filmekből is ismert, hogy milyen sokan vándoroltak ki az Egyesült Államokba, csak az ötvenes években például 400 ezren hagyták el az amúgy sem túl népes országot.

Az ír csoda

Írország 1957-ben lett tagja az IMF-nek és a Világbanknak, majd 1973-ban csatlakozott a Közös Piachoz, de ez utóbbi sem okozott az ország számára jelentős fellendülést. A nyolcvanas éveket is a 16 százalék körüli rekord munkanélküliség, a 10 százalékos emigrációs ráta, az eladósodott költségvetés, illetve a 20 százalékos infláció jellemezte. A fordulat 1987-ben történt, amit - és aminek hatását - évtizedekig „ír csodaként" jellemeztek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!