hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pártprogramok terítéken
Ígéretben nincs hiány

2006. 04. 11.
A hatalomért versengő pártok hangos rivalizálása mögött programjaikban számos közös találkozási pont fedezhető fel. Egyformán támogatják ugyanis az új munkahelyek létrehozását, a hazai vállalkozásokat és az euró 2010-es bevezetését.

„Mindenki dolgozhasson, aki akar!”

A mondat az MSZP programjából származik, de a négy parlamenti párt közül
bármelyiké lehetne. A Fidesz mindegyikre rálicitál: 500 ezer új munkahelyet ígér
kormányra jutása esetén a következő négy évre. Az MSZP – talán tanulva az előző
kampányígérgetésekből, amikor 400 ezret ígért – most „csupán” 200 ezer új
munkahely létrehozását tűzte ki. Mind a két nagy párt szorgalmazza a családbarát
rész- vagy távmunka elterjedését, és szívük szerint visszaszorítanák a
szürkegazdaságot. A Fidesz – mint négy évvel ezelőtt, most is – a teljes
foglalkoztatottságot tűzte ki célul, melyet adókedvezmények bevezetésével
ösztönözne. Az MSZP programjában szorgalmazza a bérfelzárkóztatást: a béreket a
GDP növekedésével megegyező ütemben emelné, a létminimum szintjét pedig ennél
nagyobb arányban.

Négyük közül csak a két kisebb párt, az SZDSZ és az MDF tartja elképzelhetőnek
az egykulcsos adórendszer bevezetését. Az SZDSZ 20, az MDF pedig 18 százalékos
egységes adót (azaz áfát, szját, társasági adót, járulékokat) vezetne be.

A két nagy párt kiemelt fontosságot tulajdonít programjában a család, az otthon
támogatásának. A Fidesz ígérete szerint visszaállítaná a kormány által
megnyirbált kamattámogatási rendszert, és az elszaporodó devizahitelek
visszaszorítására bevezetne egy ennél biztonságosabb, forintalapú
hitelkonstrukciót. A szociális lakásépítések és a lakásfelújítások esetében
pedig 20 százalékról 5 százalékra csökkentené az áfát.

Mind a négy párt kiemelten fontosnak tartja a hazai vállalkozások támogatását. A
jelenlegi kormánypártok és a Fidesz egyfajta intézmény felállításában
gondolkodna, Vállalkozók Bankja vagy Fejlesztési Alap néven, amelynek feladata a
támogatások kiosztásának koordinálása lenne. A Fidesz négy éven keresztül 3000
milliárd forint vissza nem térítendő támogatást juttatna el a cégekhez, míg az
SZDSZ ennél szerényebbet, 650 milliárdot, 2007 és 2013 között pedig 400-500
milliárd fejlesztési támogatást adna. Az MSZP visszafogottabb koalíciós
partnerénél is: a 2007 és 2013 közötti időszakban 650 milliárdnyi támogatást
adna a vállalkozásoknak. Az MDF – konkrét összeg megjelölése nélkül – a
jelenlegi kamattámogatási rendszer helyett állami garanciaalap létrehozásával
támogatná a vállalkozások hitelhez jutását. Az ellenzéki pártok határozottan
szót emelnek programjukban a hazai vállalkozások kiszolgáltatottsága ellen. Úgy
vélik, hogy akár törvénymódosítással is, de csökkenteni kell a multikkal
szembeni versenyhátrányukat.

A kormánypártok a nagyarányú fejlesztést, beruházást helyezik előtérbe.
Szándékuk szerint tovább folytatódna az országos úthálózat fejlesztése, újabb
hidak, autóutak épülnének, és bezárulna a fővárost elkerülő körgyűrű.
Korszerűsödne a vasúti és a távolsági autóbusz-közlekedés is. A kormánypártok
elkötelezettek az államháztartási és az egészségügyi reform végrehajtásában is,
ám jelentős nézeteltérés van a hogyant illetően, ami feszültségforrást jelenthet
kormányra kerülésük esetén.

Távirati stílusban

Fidesz

500 ezer új munkahely

rész- és távmunka szorgalmazása

szürkegazdaság visszaszorítása

család, otthon támogatása

hazai vállalkozások támogatása: 3000 milliárd

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!