hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Járai 15 pontja

2005. 08. 23.
Járai Zsigmond jegybankelnök is belépett a reformokat sürgetők táborába. A Világgazdaság cím? lapban megjelentetett írásában kifejtette azokat a nélkülözhetetlen lépéseket, melyek szükségesek a versenyképességünk javításához. A volt pénzügyminiszter helyenként meglepő kijelentései nem arattak osztatlan sikert a közgazdász szakma részéről.

Járai Zsigmond 15 pontja számos esetben egybecseng a közgazdász szakma és a kormány szándékaival, célkitűzéseivel, ám több esetben egyenesen megdöbbentőnek nevezték az elemzők. A jegybankelnök úgy véli, elérhető, sőt szükséges is az államadósság teljes felszámolása. A kölcsönök visszafizetése ugyanis erkölcsileg kifogásolható, mivel a terheket a jövő generációjára tolja, és gazdasági problémákat okoz. "Ha igazán versenyképesek akarunk lenni, saját magunk számára sokkal szigorúbb követelményeket kell kitűzni, mint a maastrichti kritériumok" – fogalmazott. A volt pénzügyminiszter a költségvetéssel kapcsolatban is szigorúan fogalmaz. Mint cikkében írta, "az államháztartás legfeljebb csak a gazdasági visszaesés idején lehet deficites, amelyet a növekedési években azonnal pótolni kell. Ha pedig a költségvetési hiány nem teljesül, a pénzügyminiszternek le kell mondania" – fogalmazott. Hozzátette: "A költségvetést az Állami Számvevőszéknek és egy független bizottságnak kellene felülvizsgálnia, a bevételeket nem lehet felül-, a kiadásokat pedig alultervezni." A közgazdász szakma leginkább ezeket a pontokat támadta, elsősorban életidegensége és szakmaiatlansága miatt. Egyetértettek viszont a túlburjánzott – ahogy Járai fogalmazott az Osztrák–Magyar Monarchia és a szocializmusból örökölt értelmetlen – bürokrácia leépítésével. 

A Pénzügyminisztérium nem óhajtotta kommentálni a jegybankelnök állásfoglalását, javaslatait. Nem csak a közgazdász szakma élt bírálattal azonban Járai elképzeléseit illetően, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az elnök saját véleményének, és nem a testület álláspontjának tartja a leírtakat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!