hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pünkösdi hangulat a tőzsdéken
Tőzsdejelentés 2004. 05. 25. – 06. 01.

2004. 06. 06.
Halvány emelkedést mutattak a nemzetközi részvénypiacok a pünkösd miatt megrövidült kereskedési héten. A kereskedés hangulatát elsősorban az olajár mozgása határozta meg, az újabb terrorakciók miatti bizonytalanság jelentősen hatott főképp az elsődlegesen érdekelt cégek árfolyamára. Így az újabb olajárcsúcs hatására erősödtek a kitermelésben érdekelt cégek, gyengültek viszont az autógyártók, légitársaságok, és a konjunktúra alakulására rendkívül érzékeny technológiai szektor cégei. Az eurózóna inflációja kétéves csúcsra, 2,5 százalékra emelkedett májusban, az ok itt is az olajár megugrása volt. Amerikában a vártnál hajszállal gyengébb első negyedéves GDP-adat, valamint az új munkanélküliek növekvő száma ismét távolabbra tolta egy lehetséges kamatemelés időpontját. A BUX, hasonlóan a külföldi piacokhoz, mérsékelt emelkedést mutatott, 11 174 ponton zárva a hetet.

Az index emelkedését az OTP és a Matáv közel kétszázalékos erősödésének köszönhette. Az OTP részvényei szerdán forognak utoljára osztalékrészvénnyel, az osztalék mértéke 64 forint részvényenként. A Zwack és a Richter esetében csütörtök a fordulónap, a cégek részvényenként 750 illetve 440 forintot fizetnek a 2003. üzleti év után. A gyógyszercégek körül még mindig nagy a bizonytalanság, a kormány rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte a gyógyszerek hatósági árával kapcsolatos kérdések rendezésére. Június elsejétől új index publikálását kezdte meg a BÉT. A BUMIX névre hallgató "újszülött" a közepes piaci tőkeérték? tőzsdei cégeket tömöríti, induláskor 14 papírt tartalmaz, ami félévente kerül felülvizsgálatra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!