Jól teljesített a technológiai szektor általában, az európai autógyártók egy pozitív iparági elemzés hatására, valamint a német biztosítók, melyek egy törvénytervezet alapján leírhatnák tőzsdei veszteségeiket az adóból. A BUX a külföldi indexeket meghaladó mértékben, öt százalékkal erősödött, 9914 pontos záróértéke nemcsak a tízezer pontos lélektani határt, de a 2000-ben elért történelmi csúcsot is elérhető közelségben láttatja.
Az emelkedést a Richter–Mol–OTP trió felváltva vezeti. Az OTP 3035 forintos abszolút árfolyamrekordot ért el, ahonnan 2800 forint környékéig korrigált, átvette viszont a stafétabotot a 25 400 forinttal szintén történelmi csúcsig ugró, több mint 11 százalékkal erősödő Richter. A Mol papírjait is jelentős vételi érdeklődés övezte, a gázárkérdés rendeződése visszaadta a befektetők bizalmát az olajcégnek. A három nagy növekedési potenciállal rendelkező cégtől elmarad a stagnáló, eredménydinamikájából folyamatosan veszítő Matáv, a nagy rallyben is alig egy százalékkal tudott feljebb kúszni.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »