hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lesz-e gyógyszer a bajra?
Megvan a két hét haladék

2003. 08. 18.
Ha az elkövetkező hetekben sikerül megállapodni a hazai gyógyszergyártókkal és -forgalmazókkal, az idén nem kell már a gyógyszeráremelésektől tartani – jelentette ki Medgyessy Péter a héten tartott szakmai érdekegyeztető tanácskozáson. A miniszterelnök, a napokban kibontakozott általános felháborodás hatására, személyesen fogadta Csehák Judit egészségügyi minisztert, illetve a hazai gyógyszergyártók és -nagykereskedők képviselőit. 



Sikerül összehozni? Hávelné Szatmári Katalin és Csehák Judit Fotó: MTI

A miniszter asszony a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta, a kormányfő által jóváhagyott kéthetes halasztás lehetőséget ad arra, hogy a gyártókkal és a forgalmazók képviselőivel megkössék a kívánt szerződéseket. De mindenképpen segíti az esetleges változásokra való számszaki és egyéb technikai felkészülést. A bejelentést a gyógyszergyártók megnyugvással konstatálták. Bíznak abban, hogy az elkövetkező tizennégy napban alkalmuk lesz egy kedvezőbb rendszer kialakítására. Erre a két hétre még a leginkább felháborodott gyógyszerésztársadalom is felfüggesztette kilátásba helyezett protestáló akcióját.

Az indulatok felkorbácsolódásának kiváltó oka, hogy eredetileg péntekre, azaz augusztus 15-ére tűzték ki annak a kormányrendeletnek a bevezetését, amely szerint az állam a továbbiakban nem hajlandó többet szánni a gyógyszertámogatásokra a jelenleg rendelkezésre álló 239 milliárd forintnál. Ezzel szemben az év hátralevő részében havi keretekre osztaná a tb-támogatást, túlköltekezés esetén pedig minden pluszfillért a gyártókkal fizettetne meg. Erre a hazai gyártók és a gyógyszerészek – némi zsarolással és tiltakozással egybekötve – halasztást kérő petíciót fogalmaztak meg, amely végül László Csaba pénzügyminiszter és
Csehák Judit egészségügyi miniszter asszony szignójával ellátva landolt a miniszterelnök asztalán.

A probléma "veleje" sokak szerint az, hogy a magyar egészségügyi rendszert idestova több mint tíz éve nem sikerült rendesen megreformálni, szabályozott keretek közé önteni. A költségvetés minden évben százmilliárdokat költ a támogatási rendszerre – hiába. A kiadások évről évre, folyamatosan nőnek. Nem is csoda, hogy a rendszerváltás óta minden kormány megkapta már a maga kis "gyógyszerbotrányát". 

A jelenlegi kabinet sincs könny? helyzetben: vissza kell fognia a kiáramló pénzeket, holott alacsony gyógyszerárakat ígért. A piac szereplőinek tiltakozását nem is a költségvetési érdekek védelme váltotta ki, sokkal inkább az úgynevezett "globális támogatási rendszer" bevezetésének stílusa. Miután hetek óta nem tudtak egyezségre jutni a felek, a kormány – mint derült égből a villámcsapás – rendeleti úton, egyetlen huszárvágással próbálta megoldani az ügyet. Az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) vezetése azzal magyarázta az új rendszer bevezetését, hogy az elmúlt félévben az indokolt összeg több mint kétszeresével nőttek az állami gyógyszerkiadások. Csehák a parlamenti sajtótájékoztatón is megerősítette, a kormány a múlt évben 56 százalékkal, azaz 86 milliárd forinttal emelte meg az egészségpénztár gyógyszerekre fordítható keretét, az idei évben pedig mintegy 22 milliárd forinttal egészíti ki. A költségvetési hiány nagysága miatt azonban nincs esély a keret további bővítésére – fogalmazott a szakminiszter.

Érdekek összecsapása

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!