hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kánikulai hangulat a Budapesti Tőzsdén
Tőzsdejelentés 2003. 08. 06–12.

2003. 08. 18.
Jól teljesítettek Európában az olajtársaságok, miután a nyersolaj ára a múlt heti bagdadi robbantás hírére közel öt hónapja nem tapasztalt magasságokba emelkedett. Szépen erősödtek a héten a biztosítók is. 

Az AXA első féléves üzemi eredménye várakozáson felüli lett. A hír nyomán fellendült az egész szektor, így a Deutsche Bank és az Allianz egyaránt jelentős nyereséget könyvelhettek el. 

Bár Amerikában a hét végén megjelent makrogazdasági adatok lényegében kedvezőbbek lettek a vártnál, ez mégsem villanyozta fel túlságosan a befektetőket, akik amúgy is kivártak a FED most aktuális kamatdöntése előtt. A New York-i Tőzsde legkeresettebb papírja a Capital One Financial részvénye lett, miután a megjelent eredmények a hitelveszteség csökkenéséről számoltak be. A brókerházak részvényei kivétel nélkül emelkedtek, miután a Merrill Lynch egyaránt megemelte a harmadik negyedéves eredményvárakozását a Goldman Sachs-szal, a Lehman Brothersszel és a Bear Sternsszel szemben, a magas kereskedési aktivitásra hivatkozva. 

A Budapesti Tőzsdén továbbra is álmos kereskedés folyt. A lanyha, kánikulai forgalom negatív rekordját egyértelműen a Richter papírjai állították fel kerek 352 darabos forgalommal – amire 1995 óta nem volt példa. A Matáv papírjainak esése annak ellenére következett be, hogy szélessávú internethálózata építéséhez több mint hárommilliárd forintos fejlesztési adókedvezményt vehetett igénybe. A Synergon Rt. a várakozásnak megfelelően százmilliós veszteséggel zárta az első félévet. A cégcsoportban csak az anyavállalat tudta növelni bevételét, ez azonban nem volt elég a leányvállalatok deficitjének ellensúlyozására.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!