A héten jelentő mindhárom blue chip-cég eredménye pozitív meglepetésnek bizonyult. A Matávé tíz százalékkal haladta meg az elemzői konszenzust, árfolyama közel hat százalékkal, azaz 900 forintig erősödött. Az emelkedésben része lehetett annak a hírnek is, hogy többségi tulajdonosa, a Deutsche Telekom a várt veszteséggel szemben hoszszú idő óta először végre nyereséges első negyedévről adott számot. Három százalékkal drágultak az OTP-papírok, a jó eredmény mellett a bolgár DSK Bank privatizációs sikere is megtette hatását. Jelentősen, közel öt százalékkal gyengült viszont a Mol annak ellenére, hogy a cég általában gyenge első negyedéve most igen jól sikerült, többek között az alacsony olajárnak és a gyengülő dollárnak köszönhetően. A második vonalban folytatódott a Heineken-ajánlatra váró Brau menetelése, de tíz százalékkal erősödött az egyébként igen gyenge első negyedévről számot adó Danubius is. A vesztesek között szerepelt a Synergon,
a várakozásokat alulmúló eredmény miatt öt százalékot vesztett értékéből.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »