hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ingatlanvásár a beach-en

2002. 11. 25.
Megéri a külföldön felkapott üdülőhelyeken lakásba, illetve házba fektetni a pénzt, mert az adózási és hitelfelvételi lehetőségek szinte minden esetben jobbak, mint Magyarországon – állítják a külföldi ingatlanok értékesítésével foglalkozó cégek.



Apartman a floridai tengerparton. Elérhető luxus Fotó: Google

A cégek ajánlanak még régebbi és újonnan épülő lakóparki házakat, apartmanhoteleket a magyar befektetőknek. Jól jövedelmező befektetői terepnek számít a gyors fejlődésnek indult orlandói Reunion üdülőváros, ahol lakás és ház mellett építési telekbe is érdemes tőkét invesztálni, melyeket egy-két éven belül szép haszonnal lehet értékesíteni. 

Telek vásárlásához például többnyire elegendő akár nyolcmillió forint saját erő, a többi hitelből fedezhető. Az itt vásárolt ingatlanok hozamának két forrása van: a bérbeadásból származó éves nettó bevétel, valamint az ingatlan éves értéknövekedése, melyek együtt 3–5 év alatt akár három-négyszeres megtérülést is eredményezhetnek. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a fenntartási költségek után megmaradó jövedelem után lehetőség van a kinti adózásra, amely például az Egyesült Államokban jóval kedvezőbb a hazainál. A már ismert területek mögé felsorakozott Horvát- és Törökország mellett a szomszédos Ausztria is. 

A Mitropa U.S. Kft. ügyvezetője, Czibere Ilona szerint a legtöbb hazai vevő főként az egyesült államokbeli és a spanyol ingatlanokat keresi.

Mivel 1996 óta már lehet vásárolni lakóingatlant külföldön is, másfél éve pedig teljes szabadságban lehet ezt tenni, hiszen a devizakódex liberalizálta a vásárlást, így a magyarok el is indultak hódító útjukra.

Floridában és Észak-Spanyolországban is nagyon kedvező áron találhatnak az érdeklődők ingatlanokat. Közös jellemzőjük, hogy kedvező jelzáloghitelt lehet felvenni rájuk, akár 30-50 százalék befizetést követően a többit a helyi bank meghitelezi, kizárólag az ingatlan fedezete mellett. A kamatok lecsökkentek Spanyolországban 4,1–4,6 százalékra (15–25 éves futamidőre). Amerikában pedig 6,2–7,5 százalék kamatra, de akár 30 éves futamidőre is történhet a vásárlás. A kínálat pedig nem más, mint: lakóingatlan, nyaraló és befektetésre szánt ingatlan. Állítják, hogy Amerika a befektetők paradicsoma! Floridában a legértékesebb terület a Maiami Beach, itt aztán lehet költeni a pénzt, mert akár egymilliós négyzetméterárral is találkozni, de a közvetlen vízparti, medencés luxusapartmanok garantáltan hasznosíthatók. 

A vásárlás folyamata ugyanaz, mint Magyarországon, de fontosnak tartja Czibere Ilona, hogy a vevőnek az adott iroda teljes kör? szolgáltatást tudjon nyújtani. Cégük a bérbe adhatóság mellett a megvásárolt ingatlanok gyors értéknövekedésére helyezi a hangsúlyt, a két terület mellett már beindította horvátországi, rövidesen pedig megkezdi ausztriai projektjeinek értékesítését is. E két, autóval gyorsan elérhető ország iránt főleg a repülni nem szerető ügyfelek érdeklődése erősödött fel az elmúlt egy évben. A cég jelenlegi legfrissebb horvátországi ajánlatai között szerepel egy Crikvenica környéki, mindössze hat-hét órás úttal elérhető nyolclakásos társasház. Az örökpanorámás, 65–83 négyzetméteres, teraszos, jó minőségben készült lakások vételára 24–31 millió forint, ennek 50 százalékát várhatóan – tíz–tizenöt éves futamidőre, 6 százalék körüli dolláralapú hitellel – megfinanszírozza egy külföldi érdekeltség? bank. Például egy dél-spanyolországi, 2000-ben megkezdett lakóparki, 110 négyzetméteres apartman 156 ezer eurós ára átadásakor 252 ezer euróra emelkedett. Ez a haszon az ingatlan bérbeadásával tovább növelhető, így a beinvesztált tőke már négy-öt év alatt megtérülhet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!