Romano Prodi. Lejárt az ideje Fotó: Reuters
Valéry Giscard d\'Estaing francia exállamfő a csúcstalálkozón kifejtette, Európa keresztút elé került, alapvető reformokra van szüksége a továbblépéshez. Vagy egy új, erős vezetőt választanak, aki tovább szilárdítja a gazdasági együttműködést, beleértve az adóharmonizációt is, vagy Európa nem tud megfelelni a jövő kihívásainak. Az idős politikus úgy gondolja, egy erőskez? vezetés lesz képes igazán összefogni az Európai Uniót a következő ötven évben. A francia veterán emlékeztetett arra, hogy az unió első ötven évének alapját a franciák adták meg, hiszen a Schuman-tervként elhíresült programot, amelyet az unió atyjának is tartott Jean Monnet irányításával készítettek, Robert Schuman francia külügyminiszter hirdette meg 1950-ben. Ez a program rakta le az európai integráció és a későbbi Európai Unió alapkövét, és a következő ötven évet is ők határozzák majd meg. Megfigyelők szerint nem kétséges Giscard ambíciója, miszerint az általa készített tanulmány ugyanolyan lesz Európa számára, mint az Egyesült Államoknak az 1787-es alkotmánya. Giscard új uniós szervezeti felépítést javasol, amely a jelenleginél jóval egyszer?bb, és az átlagember számára is érthető lesz.
A francia terv ma még csak egyszer? ötlet, de egy új európai vezető iránt egyre nagyobb az igény, Romano Prodi felett pedig már többen pálcát törtek az után, hogy a párizsi Le Monde-nak adott nyilatkozatában olaszos lazasággal "ostobának és merevnek" nevezte az euró sikeres működését szabályozó rendszert. Az EU első embere szerint "mint minden merev döntés, a stabilitási paktum is ostobaság, viszont össze nem hangolt gazdaságpolitikák megvalósításának lehetővé tétele is teljes őrültség lenne." Prodi nyilatkozatát a dán kormányfő és az osztrák kancellár egyaránt elítélték. Edmund Stoiber bajor miniszterelnök bizonyult a legszókimondóbbnak, aki szerint Prodi nyilatkozatával az Európai Bizottságba vetett maradék bizalmat is elvesztegette az emberek előtt, ő maga pedig alkalmatlanná vált az Európai Bizottság elnöki posztjára.
De miért is ennyire fájó pont ez? Hatalmas összeg, az unió költségvetésének negyven százaléka az úgynevezett CAP-alapba, azaz a mezőgazdasági kiadásokra folyik be, s most, a csatlakozás előszobájában el kell végre dönteni,
a csatlakozók kaphatnak-e a tagországokhoz hasonló mérték? támogatást, s ha igen, mely országok állják a megnövekedett kiadásokat. Köztudott, hogy a németek a legnagyobb befizetők az EU kasszájába, a franciák meg a legnagyobb haszonélvezők. Németország kijelentette, nem hajlandó több pénzt befizetni, Franciaország pedig nem hajlandó lemondani a jelenlegi juttatásairól. Hasonlóképpen vélekednek az unió "szegényházainak" nevezett Spanyol-, és Görögország, valamint Portugália is, akik komoly felzárkóztató támogatásokat kapnak.
A csúcstalálkozón az a megállapodás született, mely szerint az EU az új tagállamok farmereinek a jelenlegi uniós támogatási összegnek csak 25 százalékát adná, és a támogatás mértéke csak 2013-ra érné el azt a szintet, amit a nyugati államok gazdái már jelenleg is élveznek. A csatlakozók szerint ez a hátrányos döntés elfogadhatatlan, mivel az összeg túl kicsi, a periódus pedig túl hosszú. A kelet-európai gazdák emiatt egyértelműen versenyhátrányba kerülnének a fejlettebb technológiával, tőkével rendelkező nyugati konkurenciával szemben, s a kedvezőtlen induló állapotot csak tovább rontaná, hogy ezt a helyzetet tíz évre bebetonoznák. A lengyelek a tíz legesélyesebb, csatlakozásra váró ország részvételével egy varsói csúcstalálkozót javasolnak annak érdekében, hogy a "keleti blokk" ne startoljon ilyen hendikeppel.
2002. 10. 31. (VI/44)
