hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dáridó az FVM-ben
Az ÁSZ elmarasztalta az agrártárcát

2001. 09. 10.
"A Miniszterelnöki Hivatalban ezer százalékig mindent tudtak" – mondta Torgyán József az MSZP– SZDSZ által alakított úgynevezett részbizottság előtt. Az ellenzéki honatyák arra kíváncsiak, hogy mennyiben állapítható meg a miniszterelnök felelőssége Szabadi Béla egykori földművelődésügyi államtitkár "bűneit" illetően. (Szabadi Bélát az ügyészség hűtlen kezeléssel és csalással vádolja, nyár közepe óta előzetes letartóztatásban van.) "Minden héten egyeztettek az FVM-mel és az MEH-val, nem is jeleztek kifogást, csupán Szabadi útjait kezdték el vizsgálni " – tette hozzá. Az exminiszter "vallomása" után a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal közleményben cáfolta Torgyán állításait, mivel nem a Szabadi-ügy miatt kezdtek el vizsgálódni, hanem már 1998 második felétől napjainkig folyamatos vizsgálat alatt van az FVM. A jegyzékükben több mint negyven ügy szerepel. 



Torgyán József az úgynevezett részbizottság előtt. A miniszterelnökre mutogatott Fotó: MTI

A héten a nyilvánosság elé került az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése, amely górcső alá vette többek között az agrártárcát is. Az ÁSZ súlyos visszaéléseket állapított meg a tárca gazdálkodásában. Hatalmas vendégfogadások, drága külföldi utak, közpénzből vett élvezeti cikkek (!), törvénytelenül osztogatott és indokolatlanul magas jutalmak és fizetések szerepelnek a "bűnlajstromon". Az ÁSZ jelentése szerint a visszaélések egy részét Torgyán József hagyta jóvá.

A számvevőszék megállapította azt is, hogy rendszeresen a pályázati rendet megkerülve és a pénzügyi keretet messze meghaladva fizettek ki komoly összegeket. Az értelmetlenül drága szerződéseket és juttatásokat sokszor Torgyán József miniszter vagy Szabadi Béla politikai államtitkár hagyta jóvá, aki az ÁSZ szerint is törvénysértően vezette az Agrárinnovációs Kht-t. 

Az ÁSZ-jelentés szerint az FVM messze a megengedett keret felett, 22 millió forint helyett 86,5 milliót költött reprezentációs célokra. A minisztérium reprezentációs kiadásai között olyan, megmagyarázhatatlan tételek is szerepeltek, mint feltűnően sok alkohol, kutya- és macskaeledel vagy éppen rágógumi. A Pesti Vigadóban például a minisztérium egy alkalommal hétszázhúsz embert látott vendégül, az est 6,9 millió forintba került. Torgyán József óévbúcsúztató partija pedig 1,7 millióba került a tárcának. Az exminiszter külföldi útjaira rendszeresen szakmailag indokolatlanul magával vitte feleségét is, így az utazások 4,6 millió forinttal ugrottak meg. Az utazásokat általában is kifogásolta az ÁSZ; túl soknak találta a Számvevőszék például az összesen 58,6 millió forintnyi napidíjat. Az utazások költségét külön emelte, hogy Szabadi Béla törvénytelenül csak első osztályon repült. 

Az FVM jutalmazási rendszere is törvénysértő volt. Torgyán egy ízben drága ajándékokkal járó kitüntetéseket osztott, melyhez miniszterként nem lett volna joga. Az intézmény dolgozói a törvényben megengedettnél összesen 88,5 millió forinttal több jutalmat vehettek fel. Belföldi vendégeknek járó zsolnai porcelánra pedig 7,5 milliót költött a minisztérium.

A minisztériumban nemcsak a fizetések voltak magasabbak a költségvetési törvényben meghatározottnál, de az apparátus is sokkal nagyobb létszámú volt a megengedettnél. Az engedélyezett 590 fő helyett 729-en dolgoztak a minisztériumban, miközben fizetésük személyenként egy év alatt átlagosan 800 ezer forinttal volt magasabb, mint amennyit a törvény megengedett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!