A Forbes magazin jelentése szerint 2000-ben 7,2 millió ember rendelkezett legalább egymillió dollár befektethető vagyonnal a Földön, míg 14 évvel korábban csupán negyedennyien voltak. Ez a 7,2 millió ember a világ összvagyonának harmada felett (huszonhétezer milliárd dollár) gyakorol ellenőrzést. A milliárdosok klubjába a Forbes szerint "csupán" az a 425 személy kerülhetett be az idén, akiknek az átlagos vagyona 3,2 milliárd dollár. A milliárdosok listáját továbbra is Bill Gates vezeti, bár a tavalyelőtti 85 milliárdja 2000-ben – elsősorban a Microsoft részvényárfolyam-gyengülésének köszönhetően – 63 milliárdra apadt. A milliárdosok területi hovatartozásukat tekintve legnagyobb számban (274 fő) amerikaiak.
Amennyiben a kedves olvasó 250 ezer és 5 millió dollár közötti vagyonnal rendelkezik, a pénzügyi szolgáltatási szektor besorolása szerint csupán a "tömeggazdag" kategóriába kerül. Ahhoz, hogy megkapja az igazi "gazdag" címet, egy kissé többre van szükség. A Szilícium-völgyben gazdagnak az számít, aki olyan mennyiség? vagyonnal rendelkezik, hogy jelentősebb vagyoncsökkenést akkor sem kellene elkönyvelnie, ha élete végéig egy napot sem dolgozna. Ez a határ ma körülbelül 10 millió dollár, amely elég ahhoz, hogy magában évente 500 ezer dolláros növekményt hozzon. Százmillió dollár pedig már a szupergazdag kategóriába tartozik, birtokosainak legfőbb gondjuk az, kire hagyják vagyonukat.
Abban minden befektetési szakember és lélekelemző egyetért, hogy ezeket az embereket a pénzük nem tudja boldoggá tenni. Előfordul, hogy a Goldman Sachs vagy a Morgan Stanley (a legnevesebb amerikai befektetési társaságok) szakemberei kénytelenek pszichológushoz tanácsolni ügyfeleiket, hogy segítséget kapjanak a pénzükhöz való viszonyuk rendezésében. Napjaink kiemelkedő problémája – és nem csak Amerikában – az úgynevezett "hirtelen meggazdagodás"-szindróma (affluenza). A tőzsdézésből, internetből vagy egyéb vállalkozásokból kiemelkedő tehetségükkel meggazdagodó huszonévesek egyik napról a másikra azzal találják szemben magukat, hogy nem kell többé dolgozniuk, és meg kell találniuk vagyonuk, no meg életük célját. Amerikában az újgazdagok általában sokkal együttérzőbbek az egyszer? emberek szükségeivel szemben, ők ugyanis nem felejtik el, hogy honnan jöttek.
Úgy tűnik, hogy a gazdagoknak az jelenti a legnagyobb kihívást és félelmet, hogy elveszíthetik a vagyonukat, illetve hogy kire örökítsék át a milliókat. Ez a belső hozzáállás nem csak számukra negatív hatású, hanem kihat a gyermekeikre is, önzővé, céltalanná és a pénz értékével szemben érzéketlenné teszi őket. Egy amerikai kutatás szerint a legtöbb gazdag amerikai elsősorban attól fél, hogy gyermeke túl nagy hangsúlyt fektet majd a materiális dolgokra, szükségein felül költekezik, passzív és visszahúzódó lesz. Az érintett amerikai családok ez ellen úgy próbálnak védekezni, hogy házimunkára és nyári, illetve részidős munkákra késztetik gyermekeiket. Jót akar tenni Bill Gates is, aki állítólag mindössze 10 millió dollárt kíván vagyonából két gyermekére hagyni. David Rockefeller szerint a legfontosabb a gyermekekbe felelősségtudatot nevelni. Ahogy ő mondja, őt a szülei megtanították arra, hogy a lehetőséggel együtt jár a felelősség is.
Az Economist szerint különbség van a fejlett piacgazdaságokban és a fejlődő világban meggazdagodók között. A nyugati blokkban ugyanis az emberek fair piaci körülmények között, viszonylag egyenlő esélyek közepette szerezték vagyonukat, ezért a többiek is sokkal inkább elfogadják őket. A fejlődő országokban azonban, ahol gyakran a politikával való öszszefonódás révén gazdagodnak meg az emberek, a közvélemény részéről állandó támadásnak és intoleranciának vannak kitéve. Az Ache brazil gyógyszercég első embere szerint például sajnálatos, hogy azért van a világ legtöbb helikoptere Sao Paulóban, mert a város gazdag polgárai nem mernek autóba ülni. A fejlett piacgazdaságú országokban elmondható az is, hogy míg a gazdagok egyre gazdagodnak, a nagy többség is általában előrébb jut. Szemben ezzel, a nem kapitalista modellre az a jellemző, hogy míg a tehetősek egyre nagyobb gazdagságra tesznek szert, a nép egyre szegényedik. Példa erre Oroszország, amelynek egyébként volt miniszterelnöke, Viktor Csernomirgyin 1,1 milliárd dolláros vagyonával felkerült a Forbes listájára.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a privát jótékonykodás vagy filantrópia többet segít az elszegényedett rétegeken, mint az állami szerepvállalás. Az adakozókedv megnyilvánulásában szerepet játszik az adó mértéke, de bármilyen meglepő, az országban uralkodó vallás is. Latin-Amerikában például egy megkérdezett internetes médiacég-vezető úgy nyilatkozott, hogy "a katolikus idea, miszerint a szenvedés jó dolog, teljesen mentesítette a tehetősebb réteget a szegények felé való kötelezettségvállalás alól".
A nagy gazdagsággal azonban nagy gond is jár. Először a pénzt menedzselni kell, nem az elherdálása a cél, hanem inkább a gyarapítása. Ma ebben nagy segítséget nyújtanak az úgynevezett private banking szolgáltatások, melyek lényege, hogy a jól fizetett, kiemelkedő tudású pénzügyi szakemberek néhány általuk jól ismert gazdag ügyfél befektetéseit menedzselik elkötelezetten. A vagyongyarapító technikák ma már igen sokrétűek, és a kialakított fedezeti ügyletekkel a kockázatot minimalizálni lehet. A hagyományos svájci magánbankok többnyire nemigen érdekeltek 5 millió dolláros vagyontömeg alatt. Azoknak, akik kisebb pénzben gondolkodnak, csupán a standard brókerszolgáltatások járnak. Mindenesetre, még ha a jutalékok igen tetemesek is, érdemes szakértőt megbízni, kivéve persze, ha az illető maga is befektetési bankár, mint ahogy ez a foglalkozás gyakran előfordul a milliomosok listáján.
2001. 07. 07. (V/27)
