Szekeres Imre és Járai Zsigmond Fotó: MTI
Miközben az első félévben a magyar gazdaság konjunkturális feltételei kedvezően
alakultak, romlottak a külkereskedelmi cserearányok, és az infláció is magasabb volt
a vártnál. A KSH jelentése szerint a pénzromlás mértéke a januártól júliusig
terjedő időszakban 9,5 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos
időszakában. Ez lényegesen eltér az ez évre tervezett 6-7 százalékos
inflációtól. Járai a költségvetési bizottság előtt beismerte, hogy ebben az
esetben azoknak az ellenzéki képviselőknek és kutatóknak volt igazuk, akik
tarthatatlannak tartották a tervezett inflációt. Hozzátette: nem lehetett előre
látni az energia- és az élelmiszerárak megugrását. Az viszont már most biztosra
vehető, hogy jövőre is 25-30 dollár körül fog mozogni a nyersolaj világpiaci ára.
Az idei infláció pedig attól függ, hogy 30 dollár felett lesz-e az olaj ára, mert
ebben az esetben 9 százalék felett várható az infláció. Ha nem éri el tartósan a
30 dollárt, akkor 9 százalék alatti lesz a pénzromlás mértéke.
A pénzügyi tárca első embere jónak ítélte a gazdaság alakulását: a GDP 6
százalék körül nő az idén, és jövőre is folytatódik a dinamikus növekedés: 5,5
százalékos bővülést várnak. A költségvetés a terveknek megfelelően alakul –
mondta Járai –, ezért nincsen szükség pótköltségvetésre. A központi
költségvetésben előreláthatóan 94 milliárd forinttal több pénz folyik be a
tervezettnél, mivel 12 milliárddal több társasági adó, és 61 milliárddal több
áfa érkezik a büdzsébe.
A pénzügyminiszter sikeresnek nevezte a lakástámogatási rendszert, ezért a tárca
lazítana a jelzálogbejegyzési metódusán. Sőt az elképzelések szerint abban az
esetben, ha átmeneti fizetési nehézség áll elő, lehetőség lenne a csődeljárás
keretében átütemezni a hitelfizetést, s így nem érvényesülne azonnal a jelzálog.
Autópálya-építésre jövőre 27 milliárd szerepel a költségvetés tervezetében. Ez
azonban nem közvetlenül kerül felhasználásra, hanem ezzel az összeggel megemelik a
Magyar Fejlesztési Bank tőkéjét (amely hitelek felvétele mellett ebből
finanszírozza a beruházást), s így továbbra sem indokolt a közbeszerzési eljárás
lefolytatása. Arra a képviselői felvetésre, hogy mindez a törvény nyilvános
megsértése és kijátszása, Járai annyit mondott: érdemes volt ezt a konstrukciót
vállalni, majd hozzátette, semmilyen törvényellenességet sem követnek el.
Ez így tisztességes
Mivel az infláció a tervezett 6-7 százalék helyett 8-9 százalék körül lesz,
novemberben – januártól visszamenőleg – nyugdíj-kiegészítést kapnak az érintettek,
"mert ez így tisztességes" – hangsúlyozta Járai Zsigmond pénzügyminiszter.
Havi lebontásban 11 százalékos jegybanki alapkamattal emelik meg a nyugdíjak összegét,
ez 2-3 százalékos emelésnek felel meg, összegszerűen 7-8 ezer forint körül lesz.
(Ez a büdzsé számára 20-30 milliárdos több-letkiadást jelent). A törvény ugyan
azt írja elő, hogy meg kell őrizni a nyugdíjak reálértékét, így 3-4 százalékos
reálérték-növekedés lesz, igaz ugyan – tette hozzá Járai –, hogy ez nem kompenzálhatja
a 10 éves elmaradást.