hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Maffia az értékpapírpiacon
Csak óvatosan a befektetésekkel

2000. 07. 22.
Az USA történetének legnagyobb értékpapírcsalását leplezte le június 14-én az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), vád alá helyezve mintegy 120 személyt. Az értékpapírcsalás az amerikai konjunktúrában manapság rendkívül népszerű iparágnak számít a maffia körében, mert jelentős profittal kecsegtet, ugyanakkor kevesebb vér tapad hozzá, mint a kábítószerhez, a prostitúcióhoz vagy a zsaroláshoz. Az FBI szerint, amennyiben az iparágat nem sikerül hamarosan megfékezni, az komoly károkat jelenthet a befektetőknek, és megrendítheti az eddig stabilnak tartott amerikai pénzügyi piacokat is.



Tőzsdeforgatag. Sok pénzt gyorsan    Fotó: Reuters

A júniusi botrány során a szicíliai maffia 10 tagja, a New York-i rendőrség egy
korábbi nyomozója, 57 brókerjogosítvánnyal rendelkező, illetve engedély nélkül
tevékenységét folytató tőzsdei ügynök, 3 korrupt, brókereket közvetítő fejvadász,
12 részvénykereskedő, 30 pénzügyi alkalmazott, két könyvelő, egy ügyvéd, egy
befektetési tanácsadó és egy árfolyam-fedezeti alapkezelő menedzser került vádlottként
a manhattani szövetségi bíróság elé. A vádlottak listáján szerepel továbbá 21
brókercég, illetve más pénzügyi tanácsadó vállalat, akik szintén közreműködtek
a csalásokban. A csalások körülbelül 50 millió dollárnyi kárt okoztak a befektetőknek,
és még több tízmilliós veszteséget okozhattak volna, ha a rendőrség nem lép közbe
– olvasható az FBI sajtóközleményében.

A leleplezés során a maffia több tagját is letartóztatták, ugyanis a pénzügyi
piacok által kecsegtető tetemes profit csábító a La Cosa Nostra számára is. Bár a
kábítószer- és szeszesital-kereskedelem, a prostitúció, az uzsorakölcsön területén
monopolhelyzetet élvező nagy New York-i maffiaklánok eddig mindig felosztották maguk között
a piacot, az "új iparágban" mind az öt fő klán, a Gambino, a Genovese, a
Lucchese, a Bonanno és a Colombo kész szövetkezni. Közös zsaroló és illegális vállalkozásuk,
a RICO vállalkozás például öt év alatt óriási mérték? értékpapírcsalást követett
el. A nyomozás során a rendőrség beépített értékpapír-vásárlókat alkalmazott,
és a beépült bűnüldözők bírósági engedéllyel lehallgatókészülékeket
helyeztek el a megfigyelt tőzsdei cégnél. A bűnözők ellenőrzésük alá vontak brókercégeket,
és beépültek azokba, konspiráltak értékpapír-kibocsátókkal és egyéni brókerekkel,
terveket szőttek nyugdíjalapok megkárosítására, ugyanakkor a cél érdekében nem
riadtak vissza az erőszak, a megfélemlítés, a zsarolás, a fizikai fenyegetések
alkalmazásától, mi több a gyilkosságtól sem. Az a bróker, aki ki akart szállni a
csalásból, a maffia szabályaihoz hűen számíthatott a megtorlásra. A rendőrségi
jelentés szerint többször megfenyegették, fizikailag bántalmazták vagy megverték
ezeket a brókereket. Az FBI szerint várható, hogy a maffia terjeszkedik majd más
nemzeti értékpapírpiacokon is.

Az értékpapírcsalók alapvető stratégiája az, hogy önálló irodákat, szaknevén
úgynevezett "boiler room"-okat hoznak létre, és ennek működési taktikáival,
illetve az interneten keresztül történő manipulációval olyan balek befektetőket
keresnek, akik hajlandók megtakarított pénzüket ismeretlen szolgáltatók által
telefonon kínált befektetésekbe helyezni. A csalók a potenciális befektetőknek az átlagnál
magasabb hozamot kínálnak. A valóságosnál magasabb értékűnek tüntetik fel az
adott papírt, áradoznak az ígéretes termékről, az óriási megrendelésekről, de az
is előfordulhat, hogy egyáltalán nem létező papírokat adnak el. Kihasználva például
az internetes részvénykereskedelem fellendülését, internetes, úgynevezett "dot.com"
vállalkozásokkal csapják be az embereket. Az elkövetők olcsón és könnyűszerrel létrehoznak
egy weboldalt, ugyanakkor anonimek maradnak, emiatt az internet rendkívül kiszolgáltatott
a bűnözői köröknek. Az Észak-amerikai Értékpapír Felügyeleti Társaság szerint
az internetes részvénycsalásnak köszönhetően óránként 1 millió dollárt veszítenek
a befektetők.

A csalók legtöbbször filléres érték? papírokat mesterségesen megdrágítanak,
majd értékesítik azokat. Az árfolyam felpumpálásában, a termékről szóló pozitív
pletykák terjesztésében segítenek az internetes csevegők, fórumok, hírlevelek.
Sokszor induló, tőkehiánnyal küszködő vállalkozások vagy éppen csőd szélén álló
cégek papírjaival folyik a kereskedés, amelyek tulajdonosai szívesen veszik, ha pénzt
kapnak üzletükért.

Az angolban szakzsargonná vált "boiler room" kifejezés – amely egyébként a
hazai mozikban nagy sikernek örvendő Brókerarcok cím? film eredeti címe is – egy
olyan illegálisan működő, sok telefonvonallal felszerelt irodát jelent, amely
manipulatív eladási technikákkal igyekszik partnereket szerezni. A működő boiling
room mellett tartalékban mindig készen áll egy másik iroda is, ahová "veszély"
esetén akár egyik napról a másikra, egy éjszaka alatt könynyűszerrel át lehet költöztetni
az üzletet.

Ki az a józan ember, aki egy telefonáló vadidegennek csak úgy odaadja a pénzét? A
Forbes magazin szerint az áldozatokat többnyire ugyanaz a motívum vezérli, mint a bűnözőt:
sok pénzt minél gyorsabban.

Az FBI azonban figyelmeztet, hogy az illegális telemarketing üzletág nem csak befektetésekben
utazik. A telefonon jelentkező bankárok kifejezetten a kevésbé hitelképes személyeknek
képesek jó feltételekkel hitelt ígérni bizonyos díj fejében. Ezt a hitelt persze
soha nem kapják meg. Képesek azt is beadni a naiv áldozatnak, hogy éppen egy nagy érték?
ajándékot nyert, például autót vagy utazást, és ha kifizeti a szállítási költséget,
vámot, adót vagy egyéb díjakat, birtokába is juthat az értékes nyereménynek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!