hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kilátásban a gabonabomba
Aszálykárok a mezőgazdaságban

2000. 06. 17.
A vízügy rányomta a bélyegét az év eddigi részére. Az évszázados árvíz után itt az aszály. Nem csak az agráriumra, de a fogyasztóra nézve is beláthatatlan következményekkel járna, ha a nyár további részében is folytatódna a mostani kánikula. A gabonaféléket ért kár visszafordíthatatlan, az sem segítene, ha holnaptól csapadékosra fordulna az időjárás: az idén a tavalyi terméshez képest 40 százalékkal kevesebb terem gabonából, és az is gyenge minőség? lesz. Az árutőzsdén jelentősen emelkedtek a gabonaárak, s anynyi bizonyos, hogy áremelkedésre kell számítani ősszel. A kukoricának még van esélye, ha kedvezőbbre fordul az időjárás. Ha nem, akkor komoly veszteség várható, s ez a takarmányon keresztül átgyűrűzik az állattartásra, így a legrosszabb esetben jövőre a hús ára elérheti a nyugat-európai szintet. Hasonló gondok jelentkeznek a napraforgóval kapcsolatban is. Az aszály egyfajta kontraszelekciót vált ki a gazdák körében. Azok az őstermelők, akiknek nincs elegendő tőkéjük, s hitelből fedezik a költségeiket, a rossz termés miatt veszteségre számíthatnak, s ezért sokuknak ki kell szállniuk a mezőgazdasági termelésből. Ez a kényszer – tekintettel arra, hogy egyes régiókban ez az egyetlen megélhetési forrás – tömegeket juttathat megélhetési nehézségekbe. Azok viszont, akiknek volt pénzük minőségi vetőmagot és műtrágyát vásárolni, valamint kellő mennyiségben locsolni, nyertesei az aszálynak, mivel extra profitra számíthatnak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!