Bár az adóíveket csak a következő évben kell kitölteni, az adóév az 1999-es
esztendő lesz, így célszer? már az idén felkészülni, és élni a lehetőséggel.
Jó tudni, hogy az adótörvény az idén is különbséget tesz a közcélú adományok között
abban a tekintetben, hogy azt kiemelkedően közhasznú szervezetnek, avagy "csak" közhasznú
szervezetnek fizette-e be valaki. Kiemelkedően közhasznú szervezet esetében ugyanis a
befizetett összeg 35 százaléka, míg közhasznú szervezet esetén a 30 százaléka igényelhető
vissza. Igen ám, de van még egy, bizonyos esetekben lényegesebb különbség is, mert a
kiemelkedően közhasznú adomány maximum az adó 30 százalékáig, a közhasznú adomány
azonban csak az adó 15 százalékáig igényelhető vissza. Viszont ha valaki egy évben
mindkét típusú alapítványnak – bármilyen megoszlásban – fizetett be, akkor már
az adónak a 35 százalékáig igényelhető vissza a támogatás.
Nézzük mindezt egy leegyszerűsített példán keresztül! Legyen az általunk fizetett
adó összege 400 ezer Ft, míg egy közhasznú alapítvány számára az adomány 300
ezer Ft. Ezek alapján a 300 ezer Ft után 30 százalék a visszaigényelhető adó (90
ezer Ft). Igen ám, de a 400 ezer Ft adó után ez esetben csak maximum 15 százalék,
azaz 60 ezer Ft adó igényelhető vissza, így 30 ezer Ft "elveszett". Ennek "kiküszöbölésére"
is fizessünk be – a példa kedvéért – 2 ezer Ft-ot egy kiemelkedően közhasznú
alapítvány javára. Ekkor a 2 ezer Ft után 35 százalék, azaz 700 Ft a visszaigényelhető
adó, tehát összesen 90.700 Ft. És – mivel mindkét "típusú" szervezetet támogattuk
– a 400 ezer Ft adónak már a 35 százaléka a felső plafon, tehát 140 ezer Ft (a korábbi
60 ezer Ft helyett). Végeredményben így visszakapjuk a nekünk járó 90.700 Ft-ot. Tehát
fenti példa alapján egy 2 ezer Ft-os befizetéssel 30.700 forintnyi többletviszszaigénylést
értünk el a törvénynek megfelelően.