A Pénzügykutató Rt. számításai szerint a makrogazdasági mutatók kedvezőbben
alakulnak az év eleji adatokhoz képest: a folyó fizetési mérleg hiánya nagyobb lesz
ugyan, mint tavaly volt, de kedvezőbb, mint ahogy tavasszal látszott. Ez részben a hazánkban
megtelepedett nemzetközi cégeknek köszönhető, amelyek a kedvezőtlen világgazdasági
környezetben is képesek voltak a termelésük és értékelésük fokozására. Az államháztartási
hiány javuló tendenciát mutat, de még így is magas.
Az intézet úgy látja, hogy jövőre negyedfordulat következik be minden szinten. Javul
a gazdasági növekedés – bár nem éri el az 1998. évi kimagasló értéket –, csökken
az infláció, emelkednek a beruházások, javul a folyó fizetési mérleg egyenlege és
az államháztartás hiányának GDP-hez viszonyított értéke. A javuló külgazdasági
környezet hatására növekedhet az export dinamikája, s így mérséklődhet az
export-import közötti szokásos hiány.
A kutatóintézet a kormány számításaihoz képest magasabb – 8-8,5 százalékos –
inflációra számít. S ez egy rejtett, ki nem mondott kiigazítással ér fel, mivel ez
visszafogja a keresletet. Ahogy Petschnig Mária Zita elmondta, mivel a költségvetési
szférában a bérek növekedését 8,25 százalékban határozták meg, az itt dolgozók
helyzete romlik jövőre, gyakorlatilag nulla százalék lesz a reálbér-növekedésük.
Valószínű, hogy a vállalkozói szférában sem fogják tartani a 6 százalékos inflációs
ütemet, az itt elhelyezkedett munkavállalóknak magasabb fizetés jut, a vállalkozók jövedelmi
pozíciója pedig egyértelműen javulni fog. Tehát a jövedelmi, vagyoni, ágazati,
tulajdonszerkezeti és regionális különbségek jövőre tovább éleződnek.
A kutatóintézet tanulmánya megállapította, hogy a kormány ugyan nem tervez nyíltan
kiigazítást, az erre irányuló igény azonban tovább torlódik, s ez hosszabb távon
nem kedvező a gazdaság számára. Az egyensúlyromlás feltartóztatásának szükségességére
a kormányzat nem újabb reformok elindításával, hanem a döntések további centralizálásával
válaszol.
Prognózisok 1999-re és 2000-re
Megnevezés | 1999 |
2000
Hírdetés
Hírdetés
|