hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Heti tőzsdejelentés 1998. október 15 21.

1998. 10. 23.
A Budapesti Értéktőzsdén a hátunk mögött hagyott mintegy két hétben rendületlenül emelkedtek az árfolyamok, a BUX index a szerdai zárásban 4705,38 ponton állt, 353 ponttal a múlt szerdai záróérték felett, azonban a szerdai napközbeni csúcsot figyelembe véve 12 százalékos erősödés volt a héten. Az alapvetően emelkedő tendencia szerdán tört csak meg, amikor a nap eleji emelkedést követően a profit-realizálások következtében 2,5 százalékot esett az index. A világpiacok optimizmusát követve a hazai piacot is a vevők túlsúlya jellemezte, bár a tendenciát egyelőre nem tartjuk állandósulónak. A Richter egyébként a legnagyobb árfolyam-emelkedést elkönyvelők toplistájára került, az utóbbi hét leforgása alatt 20 százalékot emelkedett a jegyzése, a szeptember 21-i mélypontja óta viszont több mint 100 százalékos növekedést produkált. A zárásban a gyógyszeripari papírokat 8000 Ft-on adták-vették. A legkedveltebb részvények továbbra is a legnagyobb kapitalizációjú részvények, a MOL és a MATÁV. A MATÁV részvények árfolyam-emelkedése töretlen, ismét 1000 Ft felett kötik az üzleteket a távközlési papírra. A MOL a gázszolgáltatási vonalon terjeszkedik, ezúttal a TIGÁZ körzetébe tartozó önkormányza- tokkal próbál üzemeltetési szerződést kötni. A gépipari cégek is követték az általános tendenciákat, amelyek a napvilágra került legfrissebb vállalati hírek kapcsán egyáltalán nem meglepőek. A Rába ugyanis eséllyel pályázik a magyar honvédség járm?parkjának felújítására kiírt tenderen. Az 1999-től 2010-ig tervezett program során 150-250 milliárd forint értékben vásárol járműveket a hadsereg. A terveknek megfelelően 50 százalékos magyar beszállítói arány valószínűsíthető. A Mezőgép pedig egy öt évre szóló 30 MUSD érték? szerződést kapott, amelynek ugyan egyelőre még nem ismertek a beruházási költségei, de mindenképp biztató. A nemzetközi hangulat várhatóan továbbra is meghatározó marad a magyar tendenciák alakulásának vonatkozásában, azonban a túlzottan bizakodó befektetőknek sem szabad elfelejteniük, hogy számos, már napvilágra került hírre – mint például Japán kereskedelmi többletének 46 százalékos növekedésére, az amerikai külkereskedelmi mérleg rekordnagyságú hiányára, az ipari termelés visszaesésére, a Paloma Partners Management csődjéről szóló híresztelésekre – még nem reagáltak a piacok.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!