hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megkezdődött Malina Hedvig pere
Részletek Jirzsi Diabolovics ügyész vádbeszédéből:

2007. 05. 30.
„…Kérem tehát a tisztelt bíróságot, hogy a vádlottra példás büntetést rójon ki, mert hazugságaival csúnyán beszennyezte két fiatal férfi jó hírét! Elmondása szerint iskolába menet két bőrfejű támadott reá a közeli parkban, majd súlyosan bántalmazta, s mindezt pusztán azért, mert – ez kérem nevetséges – magyarul merészelt beszélni mobiltelefonján. Nos, a vizsgálatok szerint mindez csupán aljas rágalom!

Először is a két férfi nem bőrfejű, csupán úszósapkát öltöttek az esetlegesen
a fák lombjairól lehulló kullancsok ellen. Másrészt ők a helyi Ártatlanság
Vélelme Alapítvány aktivistái, akik most is csupán a Hogyan termesszünk kék
ibolyát című kiadványukat propagálták a helyszínen. Ekkor toppant eléjük
mindenre elszántan a vádlott, telefonálást színlelve, ám korántsem magyarul,
hiszen azzal mi gondja is lett volna bárkinek, hanem delavár nyelven szidalmazva
őket üzbég akcentussal. Mivel a sértettek ezt továbbra is békésen, mosolyogva
tűrték, a hölgy tettlegességre vetemedve arcával többször is tenyéren csapta
őket, kiknek tenyerük ezt követően nyolc napon túl viszketett.

A további történéseket sértettek vallomásából idézem: „De mi nem haragudtunk meg
rá, inkább aggódtunk érte. Mondtam is a barátomnak, ni mán, Karel, hát nincs
rajta sapka! Még a végén megfázik nekem. A hölgynek láthatóan jólesett ez a
törődés, mert hálából önként átadta karóráját, meg a pénztárcáját. De aztán
mégis folytatta a kötözködést. Először dzsiu-dzsicu fogással átdobta magát saját
vállain, majd megfogta két sarkát, és kirántotta maga alól. Sajnos, amikor
elesett, megsebesült több helyen, s a kiserkenő vérét szétkente magán. Aztán
megkérdezte, nincs-e nálunk véletlenül alkoholos filctoll. Óriási szerencse,
hogy éppen volt! Gyanútlanul odaadtuk neki, mire megszaggatott pólójának
hátuljára írni kezdett saját nemzetét becsmérlő mondatokat, de úgy ám, hogy
közben a pólót magán viselte! Aztán cipőit hozzánk vágta, és futásnak eredt. Mi
csupán azért szaladtunk utána, hogy bekötözzük sérüléseit, sebeire bort öntve,
és hogy kedves szavakkal megnyugtassuk.”

Nos, tisztelt bíróság, ez a színtiszta igazság, amit egybehangzóan igazolnak a
helyszínen kihallgatott szemtanú kandeláber, valamint a kerítésdrótok, sőt az
éppen a közelben portyázó Timur és csapata.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!