hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Referenciadebütáció

2006. 11. 22.
Ááááá, jó napot kívánok, ön az a szerencsés, akinek telefonszámát számítógépünk kisorsolta, nenenenene, ne tegye le kérem, hagyja, hogy elmondjam, és nem fogja megbánni, hiszen rohanó világunkban mire van leginkább szüksége az embernek, mint pontosan a nyugalomra, és cégünk tíídzsiiememeléjdzsesszíí, vagyis a Top General Multi Marketing Level Holding System Company pontosan ezt kínálja önnek, biztos vagyok benne, hogy egyet fog érteni velem, hogy pontosan ez az, ami hiányzott az életéből,

persze a nyugalom nem jelenti azt, hogy cégünk az izgalmat ne ugyanúgy tudná
szolgáltatni önnek, egyszóval vége a nyugalmas napoknak és kezdődhet az izgalom,
vagy más szóval vége az izgalmaknak, és jöhet a nyugalom, egyben biztos lehet,
azt az egyet, ami hiányzik önnek, kizárólag cégünk tudja biztosítani,
természetesen nem várom el, hogy higgyen nekem így, ismeretlenül, de higgyen
nekem, hogy hinni fog nekem, ha meghallgatja új szolgáltatáscsomagunkról szóló
ismeretterjesztő tájékoztatónk referenciadebütációját, melyet a világon
egyedülálló módon csak most, csak itt, és csak önnek kínálok egyedülálló
sávos-lépcsős-kamatlábtehermentesítő-díjcsomagmentes tarifakonstrukcióban – ne
tegye le –, ha nem akarja, vagy akarja, hogy az izgalom és a nyugalom egyszerre
hiányozzon vagy ne hiányozzon, az életéből, érzem, hogy ön is kezdi érezni, hogy
a tíídzsiiememeléjdzsesszíível kapcsolatba kellett kerülnie, tudom, hogy
kíváncsivá tettem, de pont ez volt a célom, hiszen ki ne lenne kíváncsi – ne
tegye le – manapság mindazokra az előnyökre – vagy hátrányokra, amennyiben nem
él az előnyökkel –, amelyet cégünk, konszernünk, anyavállalatunk és annak
leányvállalatai, fiókjai és megszámlálhatatlanul sok üzletkötőnk kínál csak
önnek, csak most, és csak itt, adatbázisunk jóvoltából, hogy ön lehessen az a
szerencsés, aki megelőzve milliókat haszonélvezőjévé válhat néhány óra leforgása
alatt mindannak, aminek korábban elszenvedője volt.

Hogy mit kell ehhez tennie?

Ön befizet cégünk folyószámlájára 787 ezer 878 forintot – ne tegye le – és már
néhány hónap múlva – mondjuk ki – tizenegy hónap múlva, de legkésőbb 36-48 hónap
múlva komoly eséllyel indulhat nyereményjátékunk egyenes kieséses,
bónuszrendszerű sorsolásán, melynek lényege, hogy minden egyes levásárolt
áruféleség után további bónuszjóváírási
mágneskártyabefizetésicsekkönyvszámlatömb boldog tulajdonosává válhat, melynek
hozadéka az árrés-osztalék-növekmény arányában már évi – és most kapaszkodjon
meg – 1,113 ezred százalékos befizetési kényszertől mentesíti önt – ne tegye le
–,… letette, mért tette le?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!