A világ történetében erre még nem volt példa" – nyilatkozta az AFP hírügynökségnek a Grúzia Egyetem testnevelés szakát végzett hallgatója. "A maximális távolság, amelyet emberi fül közreműködésével tett meg hasonló járm? – 5 méter volt. Lasha Pataridze, valamint az ominózus eseménynél jelen lévő Guiness Rekordok Könyvének kiküldött megfigyelőinek egybehangzó véleménye szerint új világrekord látott napvilágot. "A füleim teljesen normálisak és jól hallok velük" – mondta a rekorder. Habár az ifjú titán fülei biztos sajognak, hiszen 52 kilónyi sújt emelt velük a magasba, megdöntve ezáltal elődje, Li Jian Hua 1998-as, 50 kilós Guiness-rekordját. Pataridze viszont nem áll meg ennyinél. "Folytatom az edzéseket. Elhatároztam, hogy szeretnék elhúzni egy Kamazt is" – mondja. (AFP)
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »