hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jeruzsálem Maraton 2014

2014. 04. 03.
„Akkor lennék igazán elégedett, ha a világon élő több millió futó legalább egyszer eljönne Jeruzsálembe is futni. Biztos vagyok benne, hogy akik egyszer ellátogatnának, azok aztán újra eljönnének” – nyilat­kozott nem­régiben Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere, akinek a várakozása a statisztikák alapján beteljesülni látszik: a két évvel ezelőtti eseményhez képest ugya­nis az összlétszám és a külföldi résztvevők száma is duplájára emelkedett a március 21-én megrendezett negyedik Jerusalem Winner Marathonon. Ami hazán­kat illeti, a verseny a magyarok körében is egyre népszerűbb, hiszen idén nagyjából 100 futó állt rajthoz a Hit Gyülekezete és a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány képviseletében.

A szervezők közleménye szerint több mint 25 ezer sportoló teljesítette a maratoni sportesemény valamely versenyszámát. Közülük mintegy 2500 futó érkezett külföldről, hogy a kulturális és spirituális értelemben is egyedülálló város utcáin futhasson. A résztvevő 54 ország közül az USA képviseltette magát a legnagyobb létszámban, de a körülbelül 100 fős magyar küldöttség is az előkelő 7. helyen végzett a külföldi nemzetek rangsorában. A 42,2 kilométeres maraton mellett lehetett félmaratonon, 10 km-en, 5 kilométeren, sőt 800 méteres távon is indulni, tehát a tömegfutóverseny szinte minden sportolni vágyó ember számára megfelelő lehetőséget biztosított. A legnépszerűbb futam egyébként a 10 kilométer volt, amelyet csaknem 9 ezer futó teljesített.

A Jeruzsálem Maraton útvonala több szempontból is különleges. Egyrészt azért, mert látványos környezetben, történelmi jelentőségű utakon halad végig, másfelől pedig azért, mert rengeteg emelkedőt és lejtőt foglal magában, ami fizikailag szokatlanul nagy kihívást jelent. A nagy szintemelkedések ellenére újabb pályacsúcsot futott a kenyai Ronald Kimeli Kurgat, akinek mindössze 2 óra 16 perc 8 másodperc kellett a maratoni táv leküzdéséhez. A győztesnek járó érmet Nir Barkat polgármester adta át, aki a félmaratont 2 óra 22 perc alatt teljesítette, de mivel a féltáv rajtja negyedórával korábban indult, mint a maratoné, ezért még sikerült időben odaérnie a kenyai köszöntésére.

A jeruzsálemi sportesemény hangulata hasonlóan színvonalas, mint a világ legismertebb maratoni rendezvényeié, tehát a sportoláson kívül többek között zenei, közösségi és turisztikai élményekkel is gazdagodhatnak a látogatók. Nem csak a hatalmas parkban elhelyezett versenyközpont jelenti az egyedüli látványelemet: az ünnepélyes fesztiválhangulat a versenypályát is végigkíséri, ugyanis a város ilyenkor tele van szurkolókkal és utcazenészekkel. Mindezeken felül a Jeruzsálem Maraton exkluzív élményeket is nyújt. Csak itt lehet olyat átélni, hogy a mediterrán napsütésben, sófárzenével a háttérben az ember befut a gyönyörű Jaffa-kapu alatt, majd bibliai szereplők nyomdokain lépdelve kanyarodik ki a Sion-kapuhoz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!