hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az erő Miki egérrel van
A Disney tulajdonába került a Star Wars-franchise

2012. 11. 08.
2012. október 30-án George Lucas eladta médiabirodalmát mintegy négymilliárd dollárért a Disney-nek. A megállapodás értelmében a Disney tulajdonába került az aranytojást tojó Star Wars-franchise, a filmmel kapcsolatos minden ajándéktárgy, számítógépes játék, film- és audiojogok, az Indiana Jones-filmek, valamint az Industrial Light and Magic és a Skywalker Sound, azok minden filmtechnológiai innovációival, találmányaival együtt. A Disney 2015-re máris új Star Wars-filmet ígér, amiben Lucas mindössze tanácsadói szerepet vállal.

George Lucas, a Star Wars-filmek szülőatyja már ez év januárjában bejelentette visszavonulását a The New York Times hasábjain, de ekkor még nem esett szó a cég teljes eladásáról. Nyilatkozatában az állt, hogy több nagyjátékfilmet nem kíván készíteni, ehelyett inkább személyesebb hangvételű kisebb mozikon fog dolgozni. „Kiszállok az üzleti életből, a cégből, minden ilyenből” – mondta egy sajtótájékoztatón, cégeinek vezetését pedig az évtizedek óta vele dolgozó Kathleen Kennedyre, a Lucasfilm társelnökére bízza. Az újságírók kérdésére, mely szerint fog-e még valaha Star Wars-filmet készíteni, meglepő módon azt válaszolta, hogy nem fog ilyet tenni, mivel a médiában rendszeresen a személyét és munkáit pocskondiázó írások, hozzászólások jelennek meg. „Az interneten panaszkodnak, mert állandóan változtatok a filmjeimen. Azt mondják, borzalmas ember vagyok” – jelezte csalódottságát, és úgy tűnik, Lucas elkövette azt a hibát, hogy beleolvasott azokba az internetes fórumokba, ahol a rajongók és kritikusok már-már nyomdafestéket nem tűrő hangnemben bírálják filmjeivel kapcsolatos tartalmi és üzleti döntéseit. Az „ortodox” Star Wars-rajongók ugyanis megbocsáthatatlan, az eredeti régi trilógiát meggyalázó bűnnek tartják a Baljós Árnyak Jar Jar Binksét, a kisfiú Anakin Skywalkert, de a jelenleg a Cartoon Network műsorán lévő dollárszázmilliókat termelő Clone Wars-sorozatot is. Magyar vonatkozású érdekesség a témában, hogy a hazai internetes fórumokon már-már az átkozódásig fajuló, nem ritkán burkoltan vagy nyíltan zsidózó hozzászólások jelennek meg a rendező személyével kapcsolatban: „George Lucas? Mikor hal meg végre az a zsírdisznó? (…) Nézzem 3D-ben azt a nyomorult nyulat meg a repülő izraelitát?”

Egyes hírforrások szerint a messzi-messzi galaxis atyja meg van győződve arról, hogy a földkéreg lemezeinek tektonikus mozgása rövidesen véget vet az általunk ismert világnak, hasonló apokaliptikus katasztrófasorozattal, mint ahogy Roland Emerich 2012 című filmjében láthattuk. Seth Rogen színész, komikus a Toronto Sunnak adott interjúban elmondta, hogy egy Lucasszal és Steven Spielberggel hármasban lezajlott filmes megbeszélésen szembesült azzal, hogy Lucas teljesen komolyan tart az általa tudni vélt világvégétől. Spielberg a beszélgetés során elnézően mosolygott, mintegy bocsánatot kérve régi barátja „lököttsége” miatt.

Más feltételezések szerint a diabétesz mellett Lucas nyakinyirokcsomó-duzzanata mögött komolyabb betegség húzódik meg, s a cég eladása egyfajta végrendelet, mellyel biztosítja gyermekei anyagi biztonságát és szellemi örökségének jövőjét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!