hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terminátor újratöltve
Agresszív technológia, nukleáris holokauszt

2009. 06. 13.
A Terminátor negyedik részében egy füstös és kopár holnap tárul elénk a jövővíziók szokott leltárával. Romok, fakó színek, leépült emberarcok komputerjáték-háttérben, melynek minden részlete szerepelt már valahol. Találó jellemrajzok, a jövőt eredeti módon firtató kérdések: mind törölve…

Azok a régi géprombolók megsejthettek valamit. Tán tényleg a gőzgépekkel kez­dő­dött a mára elképesztő függés a technológiától, ami a jövőben egyenesen a gépek ember feletti uralmához vezet. Némelyek szerint e komor jövőbe a fogyasztói kényelemtől elindulva a teljes kiszolgáltatottságig félig már eljutottunk. Míg aztán a mesterséges értelem egy szép (?) napon öntudatra ébred, és az emberi fajt mint kártékony vírust kezdi pusztítani. Sorolni sincs hely e láncolat regényes-filmes variációit; a 2001: űrodüsszeia, Isaac Asimov egyes művei és a Mátrix azért letettek valamit e műfajban. És elismerjük, hogy a Terminátor is, főképp a történet második része, ami a műfaj határait tágítva egész érdekes, mi több, filozofikus vélekedésekig is eljut. Például az emberi faj önemésztő zsákutcáiról - a kötelező dirr-durr és lángtenger prezentálása mellett.

Ez utóbbiakból a mostani részben (Terminátor - Megváltás) még a hócipőnk is megtelik. A ritkább beszélős részekből megtudunk azért új történéseket. Régi ismerősünk, John Connor (ezúttal Christian Bale, ex-Batman játszásában) az ellenállók reménysége, a persze fafejű vezérkarra fütyülve ki akarja szabadítani a Skynet Központba zárt embereket - hisz a gépek már emberi szövetet is másolnak.

A titkos tengeralattjáróról parancsolgató bürokraták viszont elcsentek a gépektől egy csodafegyvert, és azt bevetve máris lebombáznák az egész agyközpontot, feláldozva a foglyokat, embertársaikat is. Az egész filmben tán csak annyi a komoly mondandó (vagy csak beleképzeljük), hogy az emberiség még vész esetén is szörnyen megosztott. Így persze besétál a humánfób gépek csapdájába. Éppen a csodafegyver, egy „robotkikapcsoló" frekvencia vezeti a Skynetet az ellenállás fészkéhez. De hogy mi az Skynet? A korábbi részek szerint egy életre kelt katonai szoftver, ami vírust alkotva megfertőzi az internetet, és az emberiséget nukleáris önpusztításba sodorja. Ez az emberre allergiás program az új részben már tiszta Mátrix. Arca van, teszi a fanyar megjegyzéseket az emberiségre, míg a kulcsember, John Connor egészen Neóra, a Mátrix pszeudomessiására hajaz. Részt kap a mesében még egy felerészt robottá operált, ám „erős szívű" - ez később fontos lesz - halálra ítélt, afféle fordított bádogember tehát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!